heti ajánló
23.hét
OTThoni TV
az EuroCable Magyarország Kft. által számítógépes hálózat útján történő OTT alapú, lineáris IPTV Streaming, a távollévő közönség tagjai által egyénileg megválasztott interneten keresztüli hozzáférési helyen és időben igénybe vehető szolgáltatás
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI
(ÁSZF)
Hatályos: 2017. március 27.
Jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban ÁSZF) határozzák meg a Szolgáltató által az Előfizetők részére nyújtott Szolgáltatás igénybevételének feltételeit, valamint a Szolgáltató és az Előfizető között keletkező jogokat és kötelezettségeket.Az Előfizető a Szolgáltatásra történő sikeres Regisztrációval a Szolgáltatás igénybevételére a jelen ÁSZF-ben írt feltételeket, valamint a Szolgáltató Adatvédelmi Szabályzatát magára nézve kötelezőnek ismeri el. Jelen ÁSZF a Szolgáltatás igénybevételére vonatkozó Előfizetői Szerződést tartalmazza, illetve annak elválaszthatatlan részét képezi. Jelen ÁSZF rendelkezései minden esetben irányadók a Szolgáltató és az Előfizető közötti jogviszonyra, kivéve, ha a Szolgáltatás igénybevételére vonatkozó szerződés kifejezetten eltérő rendelkezéseket tartalmaz.
Az ÁSZF hatálya a Szolgáltatóra, valamint az Előfizetőre terjed ki. Az ÁSZF hatálya nem terjed ki a fizetést bonyolító pénzintézetre, illetve a távközlési szolgáltatókra.
Az ÁSZF határozatlan időre szól.
Szolgáltató fenntartja a jogot arra vonatkozóan, hogy jelen ÁSZF tartalmát egyoldalúan módosítsa és, hogy a Szolgáltatás használata tekintetében új vagy további feltételeket állapítson meg. Az ÁSZF módosítása esetén a Szolgáltató az Előfizetőt a módosítás hatálybalépését megelőzően oly módon értesíti, hogy a változásokat legalább a változás hatályba lépését megelőzően 15 (tizenöt) nappal közzéteszi az Internetes Honlapján és/vagy emailt küld Előfizetőnek az általa megadott mindenkori hatályos email címére.
A Szolgáltató nem köteles a fenti 15 (tizenöt) napos határidőt az ÁSZF azon módosításaira alkalmazni, amikor az ÁSZF módosítása valamely, a Szolgáltató adataiban bekövetkezett változás, a Szolgáltatás új vagy más honlapokra való kiterjesztése, illetve megváltoztatása, új szolgáltatás vagy fizetési mód, megoldás bevezetése, valamint jogszabályi rendelkezés vagy annak változása miatt válik szükségessé, illetve ha a módosítás a már nyújtott vagy Előfizető által igénybevett szolgáltatásokra vonatkozó feltételeket nem érinti.
a. Szolgáltatás: Szolgáltató a sikeresen Regisztrált és Díjfizetési kötelezettségének eleget tevő Előfizető részére hozzáférhetővé teszi a Jogtulajdonosok által Szolgáltató rendelkezésére bocsátott, és Szolgáltató Rendszerébe felvett, aktuális, jogvédett Tartalmakat, (Lineáris Televízió csatornák műsorát) és lehetővé teszi azok Előfizető általi OTT rendszerű Elérését a Szolgáltató által kialakított programcsomagokban. A Szolgáltatás igénybevételére vonatkozó szabályokat jelen ÁSZF I., III., IV., V., VI., VII., VIII., IX., X., XI. fejezetei tartalmazzák. Jelen ÁSZF II. fejezetének hatálya a Szolgáltatásra nem terjed ki.
b. Előfizető: természetes személy, aki sikeres Regisztrációt követően valamely Tartalmat a Szolgáltatás keretében jogosult Elérni.
c. Elé rés: jelenleg filmalkotás, illetve egyéb mozgóképes Lineáris Tartalmak
Online Streaming formában történő hozzáférés lehetőségét jelenti, az Internetes Honlapon keresztül, vagy applikációkon, STB (Set Top Box), vagy SmartTV keresztül egy Előfizető által egy időben egy bejelentkezéssel.
d. Online Streaming: filmalkotás, illetve egyéb mozgóképes Tartalmak kódolt, digitális valós idejű átvitele, Szolgáltató rendszeréből Előfizető Engedélyezett Eszközeire, amely átvitel esetében az átvitellel egyidejűleg, vagy majdnem egyidejűleg a filmalkotás, illetve egyéb mozgóképes résztartalmak Előfizető rendelkezésére állnak, és amely átvitelnek nem célja, és amely átvitel nem alkalmas arra, hogy az átvitt filmalkotás, illetve egyéb mozgóképes tartalom bármely hosszú időre, bármilyen formában többszörözésre vagy tárolásra kerüljön Előfizető Engedélyezett Eszközein.
e. Nap: az Előfizető Díjfizetési kötelezettségének maradéktalan megtörténtének visszaigazolásától számított negyvennyolc órás időszak
f. Hónap: az adott naptári hónap adott napjától a következő naptári
hónap azonos számmal jelölt napját megelőző nap 23 óráig terjedő időszak.
g. Periódus: a mindenkor elérhető fizetési módok közül Előfizető által kiválasztott fizetési mód esetében mindenkor elérhető egyedi filmalkotás,
illetve egyéb mozgóképes vagy csomagok közül Előfizető választása
szerint - a választott egyedi filmalkotás, Lineáris Televízió csatorna, vagy azokat tartalmazó csomag, illetve egyéb mozgóképes vagy csomag függvényében meghatározott – egy Napos időszak.
h. Kie gyenlített Periódus: az a Periódus, melyre vonatkozóan Előfizető Díjfizetési kötelezettségének Bankkártyás vagy Távközlési Szolgáltató
igénybevételével megvalósított fizetési mód segítségével eleget tett, és
amely azon a napon kezdődik, mely napon a Díjfizetési kötelezettség teljesítését, mint fizetési tranzakciót a Szolgáltató rendszere jóváhagyta, vagy amennyiben ez az időpont későbbi, az azt követő napon, amikor a megelőző Kiegyenlített Periódus lejár azzal, hogy Előfizető a megelőző Kiegyenlített Periódus lejártát követő 1 (egy) órában is jogosult a Szolgáltatás Elérésére.
i. Díj: az adott Periódusra vonatkozóan, a Szolgáltatás igénybevételéért fizetett ellenérték, a Szolgáltató 1. sz. mellékletben meghatározott díjtáblázata szerint.
j. Internetes Honlap: a Szolgáltató által üzemeltetett www.otthonitv.hu
elérési című honlap.
m. Jogtulajdonos: a Szolgáltatóval felhasználási tárgyú szerződést kötött jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező társaság, vagy természetes személy, amely szerzői jogi jogosultként hozzájárult jogvédett filmalkotás, lineáris Televízió csatorna, illetve egyéb mozgóképes Tartalmak Szolgáltató általi felhasználásához a Szolgáltatás céljára.
n. Tartalom: az Internetes Honlapról, legfeljebb egy felhasználó, az adott Engedélyezett Eszközről, sikeres belépés után Elérhető, az Szjt. szerint szerzői jogi oltalmat élvező alkotás, ezek összessége, illetve bármely részlete.
o. Harmadik személyek: a Szolgáltatón és az Előfizetően kívüli természetes és jogi személyek, valamint jogi személyiséggel nem
rendelkező gazdasági társaságok.
p. Ptk. : a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 2013. évi
V. törvény.
q. Szjt.: a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény.
r. Adatvédelmi Szabályzat: az Internetes Honlapon mindenkor elérhető, Szolgáltató hatályos adatvédelmi szabályzata.
s. En gedélyezett Eszközök: Számítógép. Előfizető a Szolgáltatás során egy időben legfeljebb egy bejelentkezéssel Érhet el valamely Tartalmat, arra azonban nincs lehetőség, hogy Előfizető valamely Tartalmat egy időben párhuzamosan több Engedélyezett Eszközön Érjen el. Az Online Streaming Elérhető mind Számítógépen, mind Mobil Eszközön keresztül. Ezen eszközök (platformok) és a szükséges minimum követelmények részletes leírását a weboldalon a Szolgáltató közzéteszi, folyamatosan frissíti.
t. Számítógép: olyan hagyományos Internet Protokoll (IP)-képes asztali vagy hordozható számítógép, mely (i) nem nyújtja a hordozható eszközökre jellemző tulajdonságokat (ii) elsősorban háztartásokban történő felhasználásra tervezték (iii) nem kézi használatra optimalizálták
(iv) nem alkalmas mobil vagy WAP kommunikációra (v) támogatja a Szolgáltató által alkalmazott biztonsági megoldásokat (vi) rendelkezik a Szolgáltató által támogatott böngészővel és programmal.
u. ügyfélszolgálat: Szolgáltató által fenntartott Ügyfélszolgálat
v. Hozzáférési pont: A Szolgáltató Budapesti Internet Kicserélő Központján (BIX) keresztül más hazai és nemzetközi Internet és elektronikus hírközlő szolgáltatóhoz kapcsolódik.
w. Távközlési szolgáltató: Az Előfizető által saját hatáskörben a Szolgáltatatáshoz kötelező tartalmi elemként az általa biztosított fizetős, vagy ingyenes Internet szolgáltatást biztosító harmadik személy. Aki a végfelhasználói berendezések csatlakoztatására szolgáló Internet elérést biztosítja az Előfizető számára az Előfizető költségére és kockázatára.
X. Internet: Az internet olyan globális számítógépes hálózatok összessége, ami az internet protokoll (IP) révén felhasználók milliárdjait kapcsolja össze és lehetővé teszi olyan elosztott rendszerek működtetését, mint például a WWW (World Wide Web). A szolgáltatás nyílt architektúrájú, TCP/IP alapú nemzetközi adatátviteli hálózat és a hálózaton elérhető tartalom együttesen. A Szolgáltató Budapesti Internet Kicserélő Központján (BIX) keresztül más hazai és nemzetközi Internet és elektronikus hírközlő szolgáltatóhoz kapcsolódik a szolgáltatás elérése érdekében. A Szolgáltatáshoz tartozó forgalom ezen a központon keresztül cserélődik ki. A szolgáltatás a nemzetközi Internet hálózathoz kapcsolódik. Nem specifikált esetben bele értendő a internet-elérési lehetőségeknek a szélessávú, ( DSL vagy kábelnet), a vezeték nélküli („mikrohullámú”), a műholdas és a mobiltelefonos (mobil szélessávú) kapcsolaton keresztüli INTERNET szolgáltatás.
II. fejezet: Ügyfélszolgálat
1. Az Ügyfélszolgálat elérhetősége: (fax, email) az év minden munkanapján 00:00 és 24:00 óra között
fax: +361 911-0911
e-mail: irjalnekunk@otthonitv.hu
2. A hibabejelentő elérhetősége: (telefax, email) az év minden napján karácsony és újév kivételével napi 24 órában. A Szolgáltató a bejelentett hibát nyolc órán belül igazolja vissza, illetve a 23:00 óra és az azt követő nap 15:00 óra közötti időszakban adott hibabejelentéseket a Szolgáltató a 15:00 óra és 18:00 óra között igazolja vissza.
3. A felügyeleti szervek elérhetősége:
Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (cím: Európa. Magyarország. 1088 Budapest, József krt. 6., telefon: +36-1- 459-4800, honlap: amely honlapon a területi felügyelőségek és kirendeltségek címe és elérhetősége ugyancsak megtalálható)
III. fejezet: Szolgáltatásra vonatkozó szerződés létrejötte, regisztráció
1 . Szolgáltatás elérhetősége
1. Az Előfizető a Szolgáltatást önkéntesen elvégzett sikeres regisztrációját („Regisztráció”) követően érheti el. Szolgáltatásra történő Regisztráció a világ összes országából elérhető kivéve, ha az Internetes Honlapon közölt információ szerint a Szolgáltatás, vagy annak valamely tartalma, az adott időpontban kizárólag az ott meghatározott földrajzi területen érhető el az Előfizető számára.
2. Előfizető kötelezettséget vállal arra, hogy a Regisztráció, valamint a Szolgáltatás használata során valós, pontos, aktuális és teljes körű adatokat ad meg, továbbá kötelezettséget vállal arra, hogy azokat folyamatosan időszerű állapotban tartja, és szükség esetén frissíti, hogy azok mindig pontosak, valósak, aktuálisak és teljes körűek maradjanak.
3. A Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy a Szolgáltatás tartalmi elemit, azaz a rendszerébe felvett, aktuális, jogvédett Tartalmakat kontinensenként, vagy országonként programcsomagjainak egyes elemeit, vagy azok tartalmi részét (Black Out) korlátozza a Jogtulajdonosok megkötött szerződéseknek, engedélyeinek megfelelően.
2. Regisztráció Szolgáltatás igénybevételére
1. Az Előfizető a Szolgáltatást önkéntesen elvégzett sikeres Regisztrációját és Bankkártyás fizetést követően veheti igénybe. A regisztrációs felület az Internetes Honlapon a „Regisztráció” gombra kattintva érhető el.
2. A Szolgáltatásra az Előfizetők életkoruktól függően regisztrálhatnak a 18. életévét betöltött, vagy annál idősebb természetes és cselekvőképes magánszemélyek.
3. A Szolgáltatásra vonatkozó Regisztráció oly módon történik, hogy Előfizető az Internetes Holnap regisztrációs felületén az ott kért adatokat megadja, valamint elfogadja jelen ÁSZF-et és az Adatvédelmi Szabályzatot. A „Regisztráció” gombra kattintva az Előfizető véglegesíti az adatbevitelt.
4. Az adatbevitel véglegesítését követően Szolgáltató emailt küld Előfizető Regisztráció során megadott email címére, amely e-mailben megküldött jelszóval történő bejelentkezést követően vehető igénybe a Szolgáltatás. A Szolgáltató az Internetes Honlapon megjelenő igazoló üzenetet jelenít meg.
5. Az e-mailben kapott jelszóval történő első bejelentkezéskor megjelenik egyúttal Internetes Honlap azon üzenete, amely a regisztráció véglegesítését megerősíti és igazolja. Ezzel az üzenettel Szolgáltató és Előfizető között a Szolgáltatásra vonatkozó határozatlan idejű szerződés létrejön.
6. A Szolgáltató ajánlati kötöttsége a regisztrációs felületen kért és Előfizető által megadott adatok, valamint a jelen ÁSZF és az Adatvédelmi Szabályzat elfogadását követően a „Regisztráció” gombra kattintással történt adatbevitel véglegesítésétől számított 48 (negyvennyolc) óráig tart, kivéve a Regisztráció Szolgáltató általi jelen fejezet 3. pontja szerinti visszautasítása esetét.
7. A Regisztráció sikeres befejezését követően az Internetes Honlapon a „Belépés” gombra kattintás után történt bejelentkezést követően megjelenő felületen a „Belépés” gombra kattintás, illetve az egyes Tartalom kiválasztása után a „Fizetés” menüpontban megjelenik a fizetési mód választását lehetővé tevő ablak. Előfizető a Szolgáltatást a fizetési mód megválasztását és Díjfizetési kötelezettsége - hibátlan, teljes körű adatmegadással történt sikeres, maradéktalan és visszaigazolt - teljesítését követően Érheti el.
8. Szolgáltató adatai:
cég neve: EuroCable Magyarország Kábeltelevíziós, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
székhelye: Magyarország, 1119 Budapest, Andor utca 47-49.
levelezési cím: Magyarország, 1509 Budapest, Pf.: 60
fax: +361/911-0911
e-mail: irjalnekunk@otthonitv.hu
web: www. otthonitv.hu
cégjegyzék szám: 01-09-908410
cégbíróság: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága
adószám: 13762452-2-43
EU adószám: HU13762452
számlavezető pénzintézete: OTP Bank Nyrt.
bankszámlaszám: 11742173-20156141
ügyvezető igazgató: Brávácz Antal
3. A Regisztráció visszautasítása
1. A Szolgáltató a Regisztrációt jogosult indokolás nélkül megtagadni, illetve köteles megtagadni abban az esetben, ha
a. valótlan vagy hiányos adatok megadása;
b. a Szolgáltató, a Jogtulajdonosok és/vagy más Előfizetők személyes adataival, a Szolgáltatással vagy a Tartalmakkal történő bármilyen visszaélés esetén.
c. az életkorra vonatkozó szabályok megsértése
d. Előfizető jogszabálysértése, bűncselekmény elkövetése
2. A Szolgáltató az Előfizetőt a Regisztráció során továbblépni csak akkor engedi, ha az Előfizető a regisztrációs felületen valamennyi, kötelezően kitöltendő adatot megfelelően rögzítette.
4. Elektronikus szerződéskötés
1. Az önkéntesen elvégzett sikeres Regisztráció befejezésével, mint elektronikus nyilatkozatával Előfizető határozatlan idejű szerződést köt Szolgáltatóval és magára nézve kötelezőnek ismeri el a jelen ÁSZF-et és Szolgáltató Adatvédelmi Szabályzatát. Az Előfizető kijelentése, amely szerint az elektronikus nyilatkozata jogi kötőerővel bír Előfizető tekintetében, valamennyi, az Internetes Honlapon keresztül megvalósított tranzakcióra és nyilatkozatra vonatkozik, beleértve a felmondásra, szabályzatokra, szerződésekre és alkalmazásokra vonatkozó közléseket is.
2. A szerződéskötés eredményeképp határozatlan idejű szerződés jön létre Szolgáltató és Előfizető között a Szolgáltatás igénybe vétele tárgyában, mely alapján Előfizető Periódusonként előre köteles a Díj megfizetésére.
3. A távollévők között kötött szerződésekről szóló 17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdése szerinti tájékoztatás az Internetes Honlapon elérhető. A megküldés, illetve a tájékoztatás ezen módját az Előfizető elfogadja. Az Előfizető a szerződéstől nyolc napon belül, illetve a Szolgáltatás igénybevételének megkezdéséig (Bankkártyás fizetés sikerességét megelőzően) elállhat.
IV. fejezet: A Szolgáltatás
1. Szolgáltató vállalja, hogy az internet közcélú hálózaton a Szolgáltatást elérhetővé teszi. Előfizető kijelenti, hogy igénybe kívánja venni a Szolgáltatást.
1. A Szolgáltatás nyújtása és felhasználása
1. Előfizető Díjfizetési kötelezettsége teljesítését követően Szolgáltató Internetes Holnapján keresztül jogosult a Tartalmak Elérésére. A részletes technikai adatokat a műszaki feltételek, esetleges másodlagos eléréseket (applikációkon keresztül) melléklet tartalmazza.
2. Az Előfizető a Szolgáltatást a sikeres Regisztrációt követően az Internetes Honlapra Előfizető egyedi azonosítására szolgáló felhasználóneve és jelszava megadásával történő bejelentkezésével tudja igénybe venni.
3. A Szolgáltató nyomatékosan ajánlja, hogy az Előfizető rendszeresen módosítsa jelszavát, és azt senkinek ne adja át, mások által hozzáférhető helyen ne tárolja. Amennyiben az Előfizető a jelszavát elfelejti vagy elveszíti, akkor az „Elfelejtett jelszó” gombra kattintást követően megjelenő felületen Előfizető az általa megadott mindenkori hatályos felhasználónevét megadja, ezt követően Szolgáltató emailt küld Előfizető által megadott mindenkori hatályos email címre, mely e-mailben megküldött linkre kattintást követően e-mailben egy rendszer által generált jelszót kap. Az Előfizető ezzel a jelszóval tud bejelentkezni. A jelszó megváltozatására a „Profilom” gombra kattintással a Fiók beállítások fülön van lehetőség.
4. Szolgáltatás igénybevételének tárgyi feltétele, hogy az Előfizető rendelkezzen internet-hozzáféréssel. Az Előfizető tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Szolgáltatás használata egyéb hardver és szoftver eszközöket használhat, valamint hogy az említett hardverre és szoftverre vonatkozóan saját felelősségére jár el.
A Szolgáltatás elsődleges web alapú igénybevételéhez Számítógép esetén Mozilla Firefox 3 vagy Internet Explorer 8 vagy Safari 5 vagy Chrome 11 programnak vagy továbbfejlesztett verzióiknak, továbbá mindenkori támogatott Adobe Flash Player, vagy Sileverlight telepítése szükséges. A támogatott eszközök listája a Műszaki Feltételek mellékletben, illetve az Internetes Honlapon kerül közzétételre.
5. A Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy bármikor megváltoztassa a Szolgáltatás eléréséhez szükséges szoftvert. A Szolgáltatás használatához megfelelő, kompatibilis eszközök, internet hozzáférés és bizonyos szoftverek szükségesek (melyek díjkötelesek lehetnek), továbbá időről időre frissítésekre is szükség lehet; a Szolgáltatás használatát a fenti tényezők, illetve azok működése befolyásolhatják. A Szolgáltatás rendszeres és folyamatos online Eléréséhez javasolt a nagy sebességű internetkapcsolat. Előfizető kijelenti és elismeri, hogy az Előfizető felelőssége megfelelni a fenti, időről-időre megváltozható követelményeknek.
6. Az Előfizető nem sértheti meg, illetve nem kísérelheti meg megsérteni a Szolgáltató Internetes Honlapjának, vagy egyéb elemének a biztonságát, ideértve különösen az alábbi eseteket:
a. hozzáférés a nem az Előfizető számára szánt adatokhoz vagy bejelentkezés olyan felhasználónévvel és jelszóval, amelyre az Előfizető nem jogosult;
b. megkísérelni a rendszer vagy a hálózat sebezhetőségének vizsgálatát, kémlelését, vagy tesztelését, vagy megfelelő felhatalmazás nélkül megsérteni a rendszer biztonságát vagy,
jogosultság-ellenőrző intézkedéseit;
c. kísérlet bármely Előfizető, host vagy hálózat számára nyújtott Szolgáltatásokba való beleavatkozásba, illetve azok megzavarásába,
a teljesség igénye nélkül ideértve a következőket: vírus elhelyezése
az Internetes Honlapon, az Internetes Honlap túlterhelése (overloading), elárasztása (flooding), spammelése (spamming), levelekkel való bombázása (mailbombing) vagy összeomlasztása (crashing);
d. nem kívánt emailek (spam) küldése, ideértve termékek vagy szolgáltatások propagálását és/vagy hirdetését;
e. bármely TCP/IP csomag header (fejléc) vagy adat részében lévő adat vagy információ bármely részének meghamisítása, reprodukálása, másolása, bármiféle email vagy hírcsoport postázása során, vagy a Szolgáltatás során. A rendszer vagy a hálózat
biztonságának megsértése polgári vagy büntetőjogi konzekvenciákat vonhat maga után. Az Előfizető beleegyezik abba, hogy nem használ semmilyen olyan eszközt, szoftvert vagy eljárást, amellyel megzavarja vagy megkísérli megzavarni a Szolgáltatás, az Internetes Honlap, vagy bármely részének rendeltetésszerű működését, vagy bármely, az Internetes Honlapon folytatandó tevékenységet.
7. Az Előfizető a Regisztráció során megadott adatait - neve kivételével
- az Internetes Honlapon, a „Profilom” gombra kattintással a „Belépés” menüpontban módosíthatja. Az Előfizető köteles az adataiban bekövetkezett változásokról a Szolgáltatót a változás bekövetkeztétől számított legfeljebb 5 (öt) napon belül, az adatai Internetes Honlapon történő módosítása útján tájékoztatni. Szolgáltató a sikeres adatmódosításról e-mailben visszaigazolást küld Előfizetőnek az általa megadott mindenkori hatályos email címére, az új adat a visszaigazolás megküldésétől hatályos.
8. Az Előfizető Regisztráció során megadott nevének módosítására az Ügyfélszolgálattal való írásbeli (levél vagy email) kapcsolatfelvétel útján van lehetőség. Névmódosítás kérés esetén Előfizető a nevében bekövetkezett változást hitelt érdemlő módon köteles az Ügyfélszolgálat felé igazolni. Az Ügyfélszolgálat az Előfizető írásbeli (levél vagy email) kérésének kézhezvételétől, beérkeztétől számított legfeljebb 5 (öt) napon belül a névmódosítást – hitelt érdemlő módon igazolt névváltozás esetén - átvezeti és erről visszaigazolást küld az Előfizetőnek e-mailben az Előfizető által megadott mindenkori hatályos email címére, az új név a visszaigazolás megküldésétől hatályos. Átvezetés hiányában az Ügyfélszolgálat erről küld tájékoztatást az Előfizetőnek e-mailben az Előfizető által megadott mindenkori hatályos email címére. A felhasználónév módosítására nincs lehetőség.
2. A Tartalmak felhasználására vonatkozó szabályok
1. Az Előfizető a jelen ÁSZF rendelkezései szerinti, korlátozott és nem kizárólagos magáncélú felhasználási jogot szerez, összhangban az Szjt. vonatkozó rendelkezéseivel is. Mindennemű rögzítési lehetőség kizárásra kerül a Szolgáltatás csak az Előfizető kényelmét szolgálja, és nem jelenti azt, hogy bármely Tartalomra vagy bármely Tartalomban megtestesült tartalomra, hangfelvételre, kísérőzenére, grafikára vagy egyéb, szerzői joggal védett anyagra vonatkozó szerzői jog Jogtulajdonosai az Elérésre vonatkozó jogon túl bármilyen jogot adnának, illetve bármelyik jogukról lemondanának az Előfizető javára. Az Előfizető az Elérés eredményeképpen, illetve egyéb úton nem szerez semmilyen, a Tartalmakra vonatkozó, az Elérésen kívüli jogot. A Tartalomra vonatkozó minden jog tulajdonosa a Szolgáltató, illetve a Jogtulajdonosok, és az Előfizető csak korlátozott, nem átruházható, nem kizárólagos, visszavonható, tovább nem engedélyezhető és nem engedményezhető joggal rendelkezik a Tartalmak magáncélra történő felhasználására vonatkozóan. A Tartalmak, vagy a Szolgáltatás közcélú, vagy Üzleti jellegű igénybevétele, vagy nyilvános vetítése nem lehetséges.
2. Nem minősül szabad felhasználásnak az - függetlenül attól, hogy magáncélra történik-e -, ha a Tartalmakról részben vagy egészben, bármilyen eszközzel, bármilyen módon Előfizető másolatot készít vagy készíttet.
3. Az Előfizető tudomásul veszi és elfogadja, hogy nem többszörözhet, nem adhat ki, nem adhat tovább, nem terjeszthet, nem állíthat ki, nem sugározhat, nem teheti nyilvánosság számára hozzáférhetővé, nem dolgozhat át nem reprodukálhat, nem módosíthat semmilyen Tartalmat, sem részben, sem egészben, és nem készíthet azokból feldolgozásokat, nem értékesítheti, és nem vehet részt az értékesítésében, valamint bárminemű kereskedelmi célú vagy egyéb hasznosításában, sem közvetlenül, sem közvetett módon. Amennyiben ilyen a tudomására jut, vállalja, hogy haladéktalanul elektronikus levélben értesíti a Szolgáltatót.
4. Előfizető tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Szolgáltatás és bizonyos Tartalmak digitális információvédelemre szolgáló technológiát alkalmazó biztonsági mechanizmussal vannak ellátva (DRM protection továbbiakban "Biztonsági Rendszer"). A Biztonsági Rendszer alapján Előfizető a Tartalmat bizonyos korlátok között, a Szolgáltató és a Jogtulajdonos által meghatározott felhasználási feltételeknek megfelelően használhatja. Az Előfizető tudomásul veszi és elfogadja, hogy nem tervezheti át, nem bonthatja részeire, nem módosíthatja, és nem tilthatja le a Tartalmakkal kapcsolatos Biztonsági Rendszerek védelmét, illetve használatának korlátozását, továbbá erre kísérletet sem tehet, és ehhez másnak segítséget sem nyújthat.
5. Az Előfizető tudomásul veszi és elfogadja, hogy az Elérést követően, sem részben, sem egészben nem digitalizálhatja újra egyik Tartalmat sem, és nem töltheti fel ezeket a Tartalmakat az internetre. Az Előfizető tudomásul veszi és elfogadja, hogy nem használhatja a Tartalmakat semmilyen saját, vagy harmadik személytől származó tartalommal összefüggésben.
6. Az Előfizető tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Tartalmakat nem adhatja el és nem kínálhatja eladásra, ideértve - de nem kizárólagos jelleggel - azok aukcióra vagy internetes árverésre való bocsátását.
7. A Szolgáltató a Szolgáltatással kapcsolatos, illetve a jelen ÁSZF-ben szereplő, a felhasználással összefüggő szavak használata ellenére az Előfizetőnek korlátozott magáncélú felhasználási jogot ad és nem értékesíti a Tartalmakat.
8. A Tartalmak Elérése céljából való hozzáférhetővé tétele nem jelenti a Tartalmakkal kapcsolatos bárminemű kereskedelmi vagy reklámjogok Előfizetőre történő átruházását.
3. A Tartalmak Elérhetősége
1. A Szolgáltató fenntartja magának a jogot a Tartalmak előzetes értesítés nélküli megváltoztatásához.
2. A Szolgáltató jogosult az Internetes Honlap karbantartása érdekében a Szolgáltatást szüneteltetni minden előzetes tájékoztatás vagy értesítés nélkül. Az Előfizető tudomásul veszi, hogy a folyamatos üzemeltetés kivételes esetekben a Szolgáltató előzetes tudta és szándéka nélkül is megszakadhat. Ilyenkor a Szolgáltató mindent megtesz annak érdekében, hogy a Szolgáltatás mielőbb újra Elérhető legyen, de időbeli garanciát nem vállal a helyreállítás tekintetében. Az Előfizetőnek tudomása van arról, hogy az interneten az adattovábbítás, illetve annak sebessége számos tényező függvénye. A Szolgáltató mindent megtesz a gyors adatcsere érdekében, de nem vállal garanciát az információ késéséért, vagy esetleges elvesztéséért.
3. Tekintet nélkül a jelen ÁSZF egyéb rendelkezéseire, a Szolgáltató és a Jogtulajdonosok fenntartják maguknak a jogot, hogy bármikor, értesítés nélkül is megváltoztassák, felfüggesszék, eltávolítsák vagy megszüntessék a Szolgáltatás részét képező bármely Tartalomhoz vagy egyéb anyaghoz való hozzáférést. A Szolgáltató a jelen ÁSZF alapján semmilyen esetben sem tartozik felelősséggel a fenti változtatásokért. A Szolgáltató továbbá jogosult arra, hogy bármikor, értesítés és mindennemű felelősség nélkül korlátozza a Szolgáltatás bizonyos funkcióinak vagy részeinek használatát, vagy az azokhoz való hozzáférést.
4. Előfizető tudomásul veszi és elfogadja, hogy Szolgáltató jelen ÁSZF alapján semmilyen esetben sem tartozik felelősséggel ezért, ha az egyes Tartalmak Elérése nem lehetséges, annak ellenére, hogy az Internetes Honalapon a Tartalom Elérésére vonatkozó hivatkozás az adott Tartalmat Elérhetőként tünteti fel.
4. Harmadik Személy által közzétett tartalmak
A Szolgáltatás igénybevétele során elérhető bizonyos Tartalmak és szolgáltatások harmadik személyek által rendelkezésre bocsátott anyagokat tartalmazhatnak. A Szolgáltató az Előfizető kényelme érdekében belinkelheti Harmadik Személyek weboldalait. Előfizető tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Szolgáltató nem felelős az ilyen Harmadik Személyek által elérhetővé tett anyagok vagy honlapok tartalmának vagy pontosságának vizsgálatáért és értékeléséért, illetve a Szolgáltató nem szavatol és nem felelős semmilyen más, Harmadik Személy által hozzáférhetővé tett tartalomért, Harmadik Személy termékéért vagy szolgáltatásáért.
Előfizető köteles tartózkodni attól, hogy a Harmadik Személyek által rendelkezésre bocsátott tartalmat olyan módon használja, amely sértheti bármely más személy jogait; a Szolgáltató az Előfizető ilyen felhasználása tekintetében semmilyen felelősséggel nem tartozik.
5. Kifogásolható tartalmak
1. Előfizető tudomásul veszi, hogy a Szolgáltatás használata során olyan tartalmakkal szembesülhet, amelyeket sértőnek, illetlennek, kifogásolhatónak vagy nem kívánatosnak tart, és amelyek akár külön megjelölés nélkül is szókimondónak minősülhetnek. Azonban Előfizető elfogadja azt, hogy a Szolgáltatást Előfizető kizárólag a saját felelősségére használja, és a Szolgáltatót nem terheli semmiféle felelősség Előfizetővel szemben az olyan tartalomért, amelyet Előfizető sértőnek, illetlennek, vagy kifogásolhatónak talál. A Tartalmak kategóriái és leírásai az Előfizető kényelmét szolgálják, és Előfizető tudomásul veszi, hogy azok pontosságát a Szolgáltató nem garantálja.
5. Megfelelés az Mttv. 11. § rendelkezéseinek
1. A Szolgáltató az Mttv. 9. § szerint minősített Tartalmakat hozzáférését megfelelő műszaki megoldással korlátozza, így az Mttv. 10. § (1) bekezdés c)-f) és h) pontjaiban foglaltak szerint hozzáférhetővé tett Tartalmakat kizárólag tizennyolc éven felüli Előfizetők érhetik el.
V. fejezet: A Szolgáltatás díja, a díj megfizetése
1. Előfizető a Díjat a programcsomagok szerinti egyedi Tartalom kiválasztásakor, illetve az Internetes Holnapon elérhető havi Periódus szerinti ütemezéssel egyenlíti ki előre történő fizetési módon (prepaid fizetés)
2. Az Előfizető elfogadja, hogy a Díjat a Kiegyenlített Periódus megkezdését megelőzően, előzetesen köteles kiegyenlíteni a Szolgáltatás Elérése érdekében. A Díjak kiegyenlítését az Előfizető az Internetes Honlapon mindenkor elérhető fizetési csatornákon keresztül teheti meg.
3. Szolgáltató nem vállal felelősséget a Díjfizetés során Előfizető által megadott adatok bármely hibájából, vagy hiányából eredő fizetés beazonosíthatatlanság miatt. Szolgáltató minden felelősséget kizár azon, esetlegesen az Előfizető oldalán felmerülő károk tekintetében, mely károk azért következnek be, mert Előfizető a Díjfizetés során hibás vagy nem teljes körű adatokat ad meg.
4. Szolgáltató a Díj megfizetéséről számlát generál, a számla kiállításának időpontjában hatályos adatokkal. Az Előfizető által e-mailben az Ügyfélszolgálat részére megküldött kérésre, a kérés tejesítésének az Ügyfélszolgálat általi e-mailben történt visszaigazolását követően az adott, számlát Előfizető elektronikus levélben megküldve veheti át, ide nem értve azt az esetet, ha Előfizető a jelen fejezet B) alfejezet 2. pontja szerinti, Szolgáltató szerződéses partnereitől közvetlenül igényelhet számlát, amennyiben van ilyen.
5. Jelenleg a következő fizetési mód érhető el:
Bankkártyás fizetés
1. Előfizető Díj-fizetési kötelezettségét teljesítheti Bankkártyás fizetéssel. A bankkártyás fizetést a Szolgáltató Internetes Honlapján keresztül lehet beállítani választással USA Dollárban (USD), vagy Euróban (Euro). Erre kér Bankkártya Szolgáltatóval kötött szerződést.
2. A Szolgáltató két deviza módon biztosítja a Bankkártyás fizetés lehetőségét
2.1 Szolgáltató az Euróban (EUR) történő fizetést a CIB Bank Nyrt. („CIB”) között létrejött megállapodás értelmében az CIB banki tranzakció- végrehajtáshoz szükséges kommunikációs, tranzakció-vezérlő, visszajelző felületet biztosít a Szolgáltató részére. A Bankkártyás fizetés lebonyolítása banki szolgáltatás, amelyet az CIB biztosít az Előfizetők számára, így a fizetés az CIB-en keresztül bonyolódik. A rendszer biztonságát ez a közvetlen banki kapcsolat garantálja. Bankkártyás fizetési mód beállításakor a rendszer automatikusan átirányít a bank saját rendszerébe, annak oldalára, ahol a fizetésre használt kártyaadatai és egyéb adatai hibátlan megadásával, és az adatbevitel sikeres véglegesítésével a fizetés aktiválódik.
2.2 Sikeres tranzakciókról Szolgáltató értesítést küld e-mailben, amely tartalmazza a sikeres Díj-fizetésről készült számlaképet pdf-formátumban. Amennyiben az Előfizető fizetésre használt bankkártyáján nem rendelkezik a Díjfizetés összegeként megadott egyenleggel, úgy Bankkártya szolgáltató értesítést küld, weboldalon, sms-ben, vagy e-mailben a tranzakció sikertelenségéről.
2.3 A fizetés az CIB Bank biztonságos internetes fizető rendszerén keresztül zajlik.
2.4 Szolgáltató az USA Dollárban (USD) történő fizetést a Borgun Bank („Borgun”) között létrejött megállapodás értelmében az Borgun banki tranzakció- végrehajtáshoz szükséges kommunikációs, tranzakció-vezérlő, visszajelző felületet biztosít a Szolgáltató részére. A Bankkártyás fizetés lebonyolítása banki szolgáltatás, amelyet az Borgun biztosít az Előfizetők számára, így a fizetés az Borgun-on keresztül bonyolódik. A rendszer biztonságát ez a közvetlen banki kapcsolat garantálja. Bankkártyás fizetési mód beállításakor a rendszer automatikusan átirányít a bank saját rendszerébe, annak oldalára, ahol a fizetésre használt kártyaadatai és egyéb adatai hibátlan megadásával, és az adatbevitel sikeres véglegesítésével a fizetés aktiválódik.
2.5 Sikeres tranzakciókról Szolgáltató értesítést küld e-mailben, amely tartalmazza a sikeres Díj-fizetésről készült számlaképet pdf-formátumban. Amennyiben az Előfizető fizetésre használt bankkártyáján nem rendelkezik a Díjfizetés összegeként megadott egyenleggel, úgy Bankkártya szolgáltató értesítést küld, weboldalon, sms-ben, vagy e-mailben a tranzakció sikertelenségéről.
2.6 Az USA Dolláros fizetés az Borgun Bank biztonságos internetes fizető rendszerén keresztül zajlik.
VI. fejezet: Díjfizetési késedelem
Szolgáltató nem vállal felelősséget a Díjfizetés során igénybe vett banki szolgáltatások késedelméért.
VII. fejezet: Szellemi tulajdon
1. Előfizető tudomásul veszi, hogy a Szolgáltatás, ideértve, de nem kizárólag a Tartalmakat, illusztrációkat, informatikai interfészeket, filmalkotás- és video-klippeket, egyéb mozgóképes szerkesztett vagy szerkesztetlen tartalmakat, továbbá az Internetes Honlap implementáláshoz használt script-eket és szoftvereket, olyan védett információt és anyagot tartalmaznak, amelyek jogosultjai a Szolgáltató és/vagy a Jogtulajdonosok, és amelyek az alkalmazandó szellemi tulajdonra vonatkozó vagy egyéb jogszabályok, ideértve, de nem kizárólag a szerzői jog, védelme alatt állnak.
2. Előfizető tudomásul veszi és elfogadja, hogy semmilyen más módon nem használhatja az ilyen védett információkat vagy Tartalmakat, mint a Szolgáltatás jelen ÁSZF szerinti igénybevétele során. Előfizető tudomásul veszi és elfogadja, hogy tilos a Tartalmak bármely részét bármely formában, módon vagy eszközzel reprodukálni. Előfizető tudomásul veszi és elfogadja, hogy nem módosíthatja, nem adhatja haszonbérbe, kölcsönbe, nem értékesítheti, nem forgalmazhatja, vagy nem készíthet olyan származékos művet, amely a Tartalmon alapul, továbbá nem jogosult a Szolgáltatás bármilyen meg nem engedett módon történő kiaknázására, felhasználására, ideértve, de nem kizárólag a hálózati kapacitással való visszaélést vagy annak leterhelését.
3. A Szolgáltató és/vagy a Jogtulajdonosok a Szolgáltatás, Internetes Honlap és a Tartalmak tekintetében a szellemi alkotások jogosultjai, ideértve, de nem kizárólag a tartalmi összeállítást, kihelyezett tartalmakat, más webes forrásra mutató linket, és ezek leírásait. Ezeknek vagy ezek bármely részének a felhasználása, kivéve azoknak a jelen ÁSZF által megengedett felhasználását, szigorúan tilos és sérti mások szellemi alkotáshoz fűződő jogait, amely polgári jogi és/vagy büntetőjogi felelősségre vonást vonhat maga után (beleértve kártérítést is).
4. Az Előfizető által az Internetes Honlap használatával kapcsolatban közölt megjegyzéseken, észrevételeken, javaslatokon és ötleteken a Szolgáltató korlátlan és kizárólagos felhasználási jogosultságot szerez. A Szolgáltató minden ilyen, az észrevételekkel kapcsolatos jog kizárólagos tulajdonosává válik, és azok használatában semmilyen módon nem korlátozható. A Szolgáltató korlátozás nélkül jogosult az Előfizető észrevételeinek hasznosítására, felhasználására, többszörözésére, közzétételére, átdolgozására, nyilvánosságra hozatalára, nyilvánossághoz közvetítésére és forgalmazására anélkül, hogy az Előfizető részére ezért bármilyen módon ellenszolgáltatást kellene nyújtania.
5. Az OTThoni TV szó, az OTThoni TV logó, és más, a Szolgáltatásban, vagy azokkal kapcsolatban használt OTThini TV védjegyek, megjelölések és logók a Szolgáltató védjegyei vagy regisztrált védjegyei. Más, a Szolgáltatás tekintetében használt védjegy, grafika, megjelölés és logó egyéb jogosultak védjegye lehet. Előfizetőnek semmilyen joga vagy jogosultsága nem keletkezik a jelen ÁSZF alapján a fent megjelölt védjegyek, megjelölések, valamint azok bármely felhasználása tekintetében.
VIII. fejezet: Szavatosság, felelősség, korlátozás
1 . Biztonsági figyelmeztetés
Annak érdekében, hogy a Szolgáltatás igénybevétele során, elkerülje izmai, ízületei vagy szeme megerőltetését, tartson gyakran szünetet, és tartson hosszabb pihenőt, ha elfáradt, kimerült, vagy rosszul érzi magát. Az emberek egy nagyon kis hányadánál roham vagy pillanatnyi eszméletvesztés következhet be, ha felvillanó fényeket vagy képeket látnak, így például, de nem kizárólag, videojátékokkal való játék vagy videó felvételek megtekintése során. A tünetek lehetnek szédülés, hányinger, akaratlan izommozgás, az Előfizető tudatvesztése, látásmódosulás, fülcsengés, zsibbadás, vagy egyéb kellemetlenség. Ha valaha felléptek Előfizetőnél a fenti, vagy hasonló tünetek, akkor forduljon orvosához mielőtt a Szolgáltatás igénybevételét megkezdené, továbbá azonnal hagyja abba az igénybevételt, és forduljon szintén orvoshoz, ha a fenti tüneteket vagy hasonló tüneteket tapasztal a Szolgáltatás igénybevétele közben. A szülőknek azt javasoljuk, hogy figyeljék meg, hogy a fenti tünetek jelei nem jelentkeznek-e gyermekeiken, mikor azok a Szolgáltatást igénybe veszik. Felhívjuk figyelmedet, hogy a Szolgáltatás és annak Tartalma a nyugalom megzavarására alkalmas képi vagy hanghatásokat tartalmazhat. A Szolgáltatás használatát, csak az összes környezeti, jog, biztonsági és egyéb szabály alapján saját felelősségére használhatja, a Szolgáltató minden a Szolgáltatással, vagy annak használatával összefüggésbe hozható, akár az Előfizetőt, vagy általa, vagy a Szolgáltatás által Harmadik személynek/személyeknek okozott károkért, sérülésekért, vagy átmeneti, vagy maradandó egészségkárosodásért, elhalálozásért mindennemű felelősségét, vagy jótállási kötelezettségét kizárja, ezt az Előfizető kifejezetten kijelenti, hogy elfogadja.
2. Felelősségkorlátozás
1. A Szolgáltató minden ésszerű erőfeszítést megtesz a Szolgáltatás hatékonyságának és folyamatosságának biztosítása érdekében, de nem felel azon veszteségekért, vagy bármiféle kárért, amelyeket a Szolgáltatások meghibásodása, vagy egyéb elégtelensége okozott. Az Előfizető tudomásul veszi, hogy a folyamatos üzemeltetés a Szolgáltató előzetes tudta és szándéka ellenére is megszakadhat, különösen a Szolgáltatás kezdeti, beüzemelési időszakában. A Szolgáltató ennek megfelelően nem garantálja a Szolgáltatás és/vagy a kapcsolódó Internetes Honlap hibamentes és zavartalan működését, illetőleg hogy a Szolgáltatáshoz való hozzáférés folyamatos vagy hibamentes lesz. Ilyenkor azonban a Szolgáltató mindent megtesz annak érdekében, hogy a Szolgáltatás mielőbb újra elérhető legyen, de időbeli garanciát nem vállal a helyreállítás tekintetében.
2. A Szolgáltató mindent megtesz a gyors adatcsere érdekében, de - különösen a Szolgáltatás kezdeti, beüzemelési időszakában - nem vállal garanciát az információ késéséért vagy esetleges elvesztéséért. Az Internetes Honlap, illetve az ott elérhető információk, dokumentációk, vagy más írott anyagok hozzáféréséből, illetve azok közvetett vagy közvetlen felhasználásából, az Internetes Honlap használatra alkalmatlan állapotából vagy a nem megfelelő működésből, hiányosságból, esetleges üzemzavarból vagy félreérthetőségből eredő károkért és/vagy veszteségért való felelősséget a Szolgáltató kifejezetten kizárja. A Szolgáltató nyomatékkal felhívja az Előfizető figyelmét, hogy amennyiben a Tartalom felhasználhatóságát valamely meghatározott időpontra vagy alkalomra kívánja biztosítani, a Szolgáltatás esetleges hibáiból fakadó késedelmet vegye figyelembe, mivel a Szolgáltató nem vállal felelősséget azért, hogy a Tartalom valamely időpontra vagy alkalomra rendelkezésre áll és felhasználható.
3. A Szolgáltató jogosult a Szolgáltatás és/vagy az Internetes Honlap karbantartása érdekében a Szolgáltatást szüneteltetni, felfüggeszteni minden előzetes tájékoztatás vagy értesítés nélkül.
4. A Szolgáltató fenntartja a jogot arra, hogy a Szolgáltatást és/vagy az Internetes Honlapot szükség szerint, időről időre továbbfejlessze vagy módosítsa, feltéve, hogy az ilyen módosítások nem változtatják meg a jelen ÁSZF-ben foglaltakkal ellentétes módon a Szolgáltatás jellegét.
5. A Szolgáltató fenntartja magának a jogot a Szolgáltatás és/vagy az Internetes Holnap részbeni vagy teljes megszüntetésére az Előfizető előzetes értesítése nélkül is.
6. A Szolgáltató fenntartja magának a jogot a Szolgáltatás keretében Elérésre kínált Tartalom előzetes értesítés nélküli, azonnali hatályú megváltoztatására, így egyes Tartalmak eltávolítására is a Szolgáltatás Internetes Honlapjáról. Az Előfizető tudomásul veszi és elfogadja, hogy amennyiben adott Tartalom visszavonásra kerül, a Tartalom Elérésére a továbbiakban nem jogosult, a Szolgáltató pedig nem köteles az Elérés feltételeit lehetővé tenni.
7. A Szolgáltató csak a neki felróható szándékos vagy súlyosan gondatlan hibákkal okozott károkért felel. A felelősség mértéke nem haladhatja meg a mindenkori Periódusra vonatkozó Díj értékét, illetve egyedi Tartalom letöltés esetén az egy naptári hónapban megfizetett díjak összegét. Díj a felelősség korlátozására tekintettel került kialakításra.
8. A Szolgáltató nem vállal semmilyen felelősséget a Szolgáltatás Internetes Honlapján szolgáltatott információkkal, Tartalmakkal és szolgáltatásokkal kapcsolatban, különösen a Harmadik Személyektől beszerzett információkra, Tartalmakra és szolgáltatásokra nézve. Jogtulajdonos, illetve leányvállalata nem vállal semmilyen felelősséget a Tartalmak minőségével, alkalmasságával, elérhetőségével, teljességével, pontosságával vagy egyébként a Tartalmak rendelkezésre bocsátásával kapcsolatban, továbbá a Tartalmak elérésével okozott károkért sem. A Szolgáltatást az Előfizető kizárólag saját felelősségére használhatja. A Szolgáltató nem vállal semmilyen felelősséget a Szolgáltatás és/vagy az Internetes Honlap használatával kapcsolatban az Előfizető Számítógépén, Mobil Eszközén, vagy egyéb vonatkozásban keletkezett vagy elszenvedett károkért. A Szolgáltató kizár minden felelősséget, amely a Tartalmak Eléréséből, esetleges hibájából, illetve az Előfizető Számítógépén, és/vagy Mobil Eszközén futó programmal való összeegyeztethetetlensége vagy bármely internetes vírus miatt következik be.
9. Szolgáltató nem szavatol azért, hogy Szolgáltatás veszteségtől, meghibásodástól, támadástól, vírusoktól, beavatkozástól, interferenciától, hackeléstől vagy más, a biztonságot érintő káros beavatkozástól mentes lesz, amely események Vis Major eseménynek minősülnek, és amelyekkel kapcsolatban a Szolgáltatót semmilyen felelősség nem terheli.
10. Azt követően, hogy az Előfizető Elérte a Tartalmat, a Szolgáltató nem vonható felelősségre a Tartalom károsodásáért, megsemmisüléséért vagy sérüléséért.
11. Az Előfizetőt a jelszava titkos és biztonságos kezelésével kapcsolatosan kizárólagos felelősség terheli. Az Előfizető ezen adatot nem adhatja ki Harmadik Személynek, és nem használhatja más felhasználónevét és jelszavát, illetve nem kísérelheti meg más hozzáférésének használatát. Az Előfizetőt teljes körű felelősség terheli a jelszavával kapcsolatban. Az Előfizető vállalja, hogy haladéktalanul értesíti a Szolgáltatót adatainak bármilyen illetéktelen felhasználása, illetve a biztonság egyéb módon való megsértése esetén. A jelszó tárolásából vagy a jelszó Harmadik Személy részére való átadásából fakadó károkért a Szolgáltató nem felel.
12. Az Előfizető kijelenti, hogy az általa a Regisztráció során megadott adatok a valóságnak megfelelően kerültek megadásra a regisztrációs felületen és minden esetleges módosítás alkalmával is az Internetes Honlapon, valamint egyéb olyan alkalommal, amikor azt a Szolgáltatás igénybevétele során kéri a rendszer.
13. A Szolgáltató kizárja a Regisztráció során helytelen vagy működésképtelen adatok vagy email cím megadásából eredő kárért való felelősségét, ugyanakkor az ezzel kapcsolatosan felmerülő kárának megtérítését követelheti az Előfizetőtől. A Szolgáltató nem felelős semmilyen olyan kárért vagy visszaélésért, amely abból fakad, hogy a 18. életévét még be nem töltött Előfizető Regisztrációja során a regisztrációs felületen kijelenti, hogy 18. életévét betöltötte. A Szolgáltató különösen nem vállal felelősséget az Előfizető által jogosulatlanul megadott adatokért. A Szolgáltató az Előfizető adataiban történt változások bejelentésének elmulasztásából eredő károkért nem vállal felelősséget, ugyanakkor az ezzel kapcsolatosan felmerülő kárának megtérítését követelheti az Előfizetőtől.
14. Előfizető tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató nem felelős semmilyen olyan kárért vagy visszaélésért, amely a bankkártyával, vagy a távközlési szolgáltatón keresztül történő fizetés során vagy következtében keletkezik, így azért sem, ha a bankkártya elvesztését az Előfizető nem jelentette be a bankkártyát kibocsátó pénzintézet, illetve Hatóságok felé. A Szolgáltató különösen nem vállal felelősséget a fizetési csatorna hibáiért, hiányosságaiért vagy biztonságosságáért.
15. A Szolgáltató kizárja a felelősséget minden olyan kárért, amelyet az Előfizető vagy Harmadik Személy jogellenes tevékenysége vagy mulasztása okozott.
16. A súlyos gondatlansággal, vagy szándékos magatartással elkövetett jogsértés, megtévesztés, halál okozás, testi sértés, illetve olyan jogsértés kivételével, amely tekintetében a felelősség kizárását az alkalmazandó jog nem teszi lehetővé, vagy abban az esetben, ha Előfizető bármely jogszabályon alapuló megtérítésre, kompenzációra vonatkozó jogot gyakorol, a Szolgáltató, továbbá igazgatói, tisztségviselői, munkavállalói, leányvállalatai, ügynökei, szerződéses partnerei, megbízói vagy a Jogtulajdonosok semmilyen esetben nem felelősek a Szolgáltató, alkalmazottai vagy megbízottjai által okozott kárért vagy veszteségért, amennyiben:
- a Szolgáltató, a Szolgáltató alkalmazottai vagy megbízottjai úgy jártak el, amint az az adott helyzetben általában elvárható az nem ésszerűen előrelátható következménye az ilyen jogsértésnek;
- ha a veszteség vagy kár bármely növekedése annak a következménye, hogy Előfizető megsértette a jelen ÁSZF valamely rendelkezését;
- az a Szolgáltató azon döntésének következménye, hogy valamely információt vagy tartalmat eltávolít, vagy megtagadja azok feldolgozását, vagy hogy figyelmezteti Előfizetőt, hogy felfüggeszti vagy megszünteti az Előfizető Szolgáltatáshoz történő hozzáférését, vagy hogy lépéseket tesz a jelen ÁSZF feltételezett megsértésének kivizsgálására, illetve hogy intézkedéseket tesz azt követően, hogy az ÁSZF megsértését megállapította; vagy
- Szolgáltatások Előfizető általi használatával kapcsolatos bevétel-, profitkieséshez, üzleti lehetőség elvesztéséhez, elmaradt haszonhoz,
- adatvesztéshez, vagy adatkárosodáshoz kapcsolódik.
17. A Szolgáltató ésszerű intézkedéseket tesz annak érdekében, hogy gondoskodjon a Szolgáltatás tekintetében Előfizető által megadott információ védelméről, beleértve a csalárd felhasználás megelőzését.
18. A jelen ÁSZF egyetlen rendelkezése sem zárja ki, illetve korlátozza a Szolgáltató felelősségét súlyos gondatlansággal, vagy szándékos magatartással elkövetett jogsértésért, megtévesztésért, halál okozásáért, testi sértésért, illetve olyan jogsértésért, amely tekintetében a felelősség kizárását az alkalmazandó jog nem teszi lehetővé. Előfizető elismeri, hogy a jelen ÁSZF-et az abban foglalt felelősség kizárások/korlátozások ismeretében fogadta el magára nézve kötelező érvényűnek, továbbá hogy a jelen ÁSZF-ből származó előnyöket megfelelő kompenzációnak tekinti a Szolgáltató felelősségének a korlátozásáért.
19. Ha Előfizető megszegi a jelen ÁSZF rendelkezéseit, akkor Előfizető a szerződésszegéssel kapcsolatban keletkezett bármely igény, kár tekintetében felelősséggel tartozik a Szolgáltató, továbbá igazgatói, tisztségviselői, munkavállalói, ügynökei, szerződéses partnerei, vagy a Jogtulajdonosok felé. Továbbá Előfizető felel a Szolgáltató bármely olyan cselekedetéért, amelyet a jelen ÁSZF feltételezett megsértésének kivizsgálása érdekében tett, vagy amely annak a következménye, hogy a Szolgáltató megállapította a jelen ÁSZF Előfizető általi megsértését.
20. A Szolgáltató felelősségi határát jelentő előfizetői hozzáférési pont helye a Budapesti Internet Kicserélő Központban (BIX) üzemeltetett kijátszó szerverének kimeneti pontja, ahol a hazai és nemzetközi Internet és elektronikus hírközlő szolgáltatók forgalomkicserélő portjai összekapcsolódnak a hazai és a világhálóval. Az Előfizető tudomásul veszi, hogy az interneten az adattovábbítás illetve annak sebessége számos tényező függvénye. A szolgáltató mindent megtesz a Budapesti Internet Kicserélő központban (BIX) gyors adatcsere érdekében, de nem vállal garanciát az információ késéséért, vagy esetleges elvesztéséért. A Szolgáltatás használata adatforgalmat generálhat. A hálózati adatforgalmazásból származó költségek kifejezetten a szolgáltatás használóját az Előfizetőt terhelik. A Szolgáltató mindennemű felelősséget és kártérítést kizár erre vonatkozóan, melyet az Előfizető kifejezetten elfogad és tudomásul vesz. A szolgáltatás eléréséhez szükséges minimum feltétel, hogy a szélessávú internetkapcsolatra hogy az Előfizető által használt internet szolgáltatás folyamatos garantált letöltési sebessége elérje az 1,5 Mbit/s értéket. Amennyiben az internet szolgáltatás nem éri el az előírt értéket, abban az esetben a szolgáltatás nem megfelelő működik, vagy nem elérhető. Szolgáltató a Szolgáltatásra vonatkozóan jelen ÁSZF alapján nem vállal felelősséget az Előfizető internetkapcsolatának minőségéből, hibájából, megszakadásából eredő szolgáltatás-kimaradásért, illetve az emiatt esetlegesen felmerülő vagyoni vagy nem vagyoni károkért. Ezekből adódóan a bithiba arány hibajavítás előtt és után, jelen Szolgáltatás tekintetében nem szabályozhatóak jelen ÁSZF-ben. Az Előfizető által saját hatáskörben a Szolgáltatatáshoz kötelező tartalmi elemként biztosított fizetős, vagy ingyenes Internet szolgáltatást, valamint az ahhoz tartozó számítástechnikai eszközök és a vételhez szolgáló digitális eszközök együttesen biztosítják a kódolt szolgáltatás elérhetőségét az Internet segítségével, vételi oldalon alkalmazott eszközökre, azok állapotára és telepítésének minőségére.
3. Vis Maior
Amennyiben háború, lázadás, terrorcselekmény, sztrájk vagy sztrájknak nem minősülő megmozdulás, behozatali vagy kiviteli embargó, baleset, tűz, blokád, árvíz, természeti katasztrófa, súlyos energiaellátási zavar, telekommunikációs zavar, leállás, az internet-elérésben bekövetkező zavar, leállás vagy más olyan előre nem látható és elháríthatatlan akadály következményeképpen, amely az Előfizető, illetőleg a Szolgáltató hatókörén kívül esik, valamelyikük nem képes valamilyen szerződéses kötelezettségének eleget tenni, úgy ezen személy nem tartozik felelősséggel semmilyen veszteségért vagy kárért, amely ezen események következtében előállt.
IX. fejezet: Megszűnés, megszüntetés
1 . Közös megegyezéssel történő megszüntetés
1. A szerződés megszűnik, ha Szolgáltató és Előfizető közösen ebben állapodnak meg, és a megszűnés időpontjának meghatározásával megállapodásukat írásba foglalják.
2. Rendes felmondás
1. A szerződést Előfizető a Szolgáltatónak címzett és Ügyfélszolgálatának elküldött egyoldalú írásbeli (levél vagy email) nyilatkozattal mondhatja fel rendes felmondással, 90 napos felmondási idővel.
2. A szerződést a Szolgáltató jogosult rendes felmondással, az Előfizetőnek címzett és elküldött egyoldalú írásbeli (levél vagy Előfizetőnek az általa megadott mindenkori hatályos email címre email) nyilatkozattal, 90 napos felmondási idővel, a Kiegyenlített Periódus (ide értve a még meg nem kezdett Kiegyenlített Periódust is) lejártának napjára felmondani.
3. Felek nyilatkozatai a másik féllel történt közlés napjától hatályosak.
4. Szerződés megszűnését követően Előfizető nem jogosult a Szolgáltatás igénybevételére.
5. Előfizető általi rendes felmondás esetén, amennyiben Előfizető a felmondási idő alatt Díjfizetést teljesít Bankkártyás fizetéssel vagy Fizetéssel Távközlési Szolgáltató igénybevételével, az a felmondásra irányuló nyilatkozata visszavonásának minősül, melyet Előfizető jelen ÁSZF elfogadásával tudomásul vesz. Szolgáltató pedig ez esetben hozzájárul a felmondási nyilatkozat visszavonásához, így a felek közötti szerződés a felmondási idő végével nem szűnik meg.
3. Rendkívüli felmondás
1. Az Előfizető jogosult a jelen ÁSZF Szolgáltató általi egyoldalú módosítása esetén, a módosítás hatályba lépését megelőző 8. napig a Szerződés azonnali hatályú felmondására a Szolgáltatónak címzett és Ügyfélszolgálatának elküldött egyoldalú írásbeli (azonnali hatályra tekintettel kizárólag email) nyilatkozattal.
2. Előfizető szerződésszegése esetén a Szolgáltató jogosult a szerződést azonnali hatállyal az Előfizetőnek címzett és elküldött egyoldalú írásbeli (Előfizetőnek az általa megadott mindenkori hatályos email címre email) nyilatkozattal felmondani, így különösen, de nem kizárólagosan akkor, ha Szolgáltató tudomására jut, hogy Előfizető a Regisztráció során, vagy esetleges Internetes Honlapon történő adat módosítás során, illetve egyéb olyan alkalommal, amikor azt a Szolgáltatás igénybevétele során kéri a rendszer valótlan vagy hiányos adatokat adott meg, vagy ha Szolgáltató tudomására jut, hogy Előfizető a Szolgáltató, a Jogtulajdonosok és/vagy más Előfizetők személyes adataival, a Szolgáltatással vagy a Tartalmakkal bármilyen módon visszaél.
3. Felek nyilatkozatai a másik féllel történt közlés napjától hatályosak.
4. A szerződés bármely fél általi rendkívüli felmondással történő megszüntetése esetén Szolgáltató köteles Előfizető felé az Előfizető által az V. fejezet A) alfejezet vagy B) alfejezet 1. pont a) vagy b) alpont szerint kifizetett Kiegyenlített Periódus (ide értve a még meg nem kezdett Kiegyenlített Periódust is) Díjának a szerződés megszűnését követő időre eső arányos részével elszámolni a szerződés megszűnését követő 30 (harminc) napon belül.
5. Szerződés megszűnését követően Előfizető nem jogosult a Szolgáltatás igénybevételére.
4. Elállás joga
1. A távollevők között kötött szerződésekről szóló 17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet szerint a szerződéstől, annak megkötését követő 8 (nyolc) munkanapon belül az Előfizető által a Szolgáltatónak címzett és Ügyfélszolgálatának elküldött egyoldalú írásbeli (email) nyilatkozattal való elállás joga csak abban az esetben érvényesíthető, ha az Előfizető a Szolgáltatás igénybevételét még nem kezdte meg. Szolgáltatás igénybevétele megkezdésének minősül az Automatikus bankkártyás fizetéssel történt sikeres Díjfizetés, tekintettel arra, hogy az a Szolgáltatás Szolgáltató általi Előfizető beleegyezésével történt teljesítése megkezdésének minősül.
2. Előfizető nyilatkozata a Szolgáltatóval történt közlés napjától hatályos.
X. fejezet: Vegyes rendelkezések
1. A jelen ÁSZF az Előfizető és a Szolgáltató közötti, a Szolgáltatás Előfizető általi igénybevételére vonatkozó teljes megállapodás, amely valamennyi, a Szolgáltató és Előfizető közötti korábbi megállapodás helyébe lép. Előfizetőre további szerződések rendelkezései is irányadóak lehetnek, ha Előfizető kapcsolódó szolgáltatást, Harmadik Személy tartalmát, vagy Harmadik Személy szoftverét veszi igénybe.
2. Ha a jelen ÁSZF bármely rendelkezése érvénytelennek vagy végrehajthatatlannak minősül, akkor azt olyan rendelkezéssel kell pótolni, hogy az az alkalmazandó jognak megfelelően a felek eredeti akaratát leginkább tükrözze, míg a jelen ÁSZF más rendelkezései érvényesek és hatályosak maradnak.
3. Ha a Szolgáltató nem érvényesíti a jelen ÁSZF-ből eredő valamely jogát, vagy a jelen ÁSZF valamely rendelkezését, az nem eredményez az adott rendelkezés, vagy bármely más rendelkezés tekintetében joglemondást.
4. A jelen ÁSZF-re, valamint a Szolgáltatás igénybevételére a hatályos magyar jogszabályok irányadóak.
5. A Szolgáltató a Szolgáltatással kapcsolatban az Ügyfelet a Regisztráció során megadott email címre küldött e-maillel, vagy úgy értesítheti, hogy az értesítést az Internetes Honlapon megjeleníti. Az értesítések – amennyiben jelen ÁSZF másként nem rendelkezik - azonnal hatályossá válnak.
6. A Szolgáltató fenntartja magának a jogot arra, hogy minden, általa ésszerűen szükségesnek vagy megfelelőnek vélt lépést megtegyen a jelen ÁSZF bármely pontjának kikényszerítése és/vagy annak érdekében, hogy meggyőződjön annak betartásáról.
7. Irányadó és alkalmazandó jog a magyar állam jogszabályai. A Felek jelen ASZF elfogadásával ez kifejezetten kijelentik és egyéb harmadik ország joghatóságát, illetve jogszabályait jelen ASZF és szerződés alapján kizárják.
8. A felek kijelentik, hogy jelen ASZF és azok mellékleteit képező dokumentumok tartamainak egyes pontjai, vagy feltételei, valamely Jogszabálynak nem megfelelőek, akkor az érintett hivatkozást, feltételt a Szolgáltató megkísérli akként módosítani, hogy az a Jogszabályoknak megfelelően kerüljön megfogalmazásra, de ezen pontok esetleges semmisége, nem hat ki az ÁSZF egészére, vagy egyéb pontjaira, vagy mellékleteire, azok továbbra is Jogszerűek.
9. Kijelentik, hogy jelen ASZF, illetve mellékletei minden, akár szóban, akár írásban létrejött megállapodás helyébe lép, azok hatályukat vesztik.
10. Kifejezetten a Felek esetleges Jogvita esetén a Magyar Állam Joghatósága alatt működő b ármely vita eldöntésére, amely jelen szerződésből vagy azzal összefüggésben, annak megszegésével, megszűnésével, érvényességével vagy értelmezésével kapcsolatban keletkezik, a felek alávetik magukat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Állandó Választott bíróság kizárólagos döntésének azzal, hogy a Választott bíróság a saját Eljárási Szabályzata szerint jár el.
Tárgyalások helye: Közép-magyarországi Regionális Tagozat székhelye Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Székháza Európa. Magyarország. 1016 Budapest, Krisztina krt. 99. Az eljáró választott bírók száma 3. Az eljárás során a magyar nyelvet kell alkalmazni. Az eljárás során a gyorsított eljárásról szóló alszabályzat /az eljárási szabályzat 45§/ szabályait kell alkalmazni. Ha az egyik fél állítja keresetlevélben, a másik fél pedig a válasziratban nem tagadja, hogy közöttük választott bírósági szerződés jött létre, akkor ezt is írásban létrejött választott bírósági szerződésnek kell tekinteni.
XI. fejezet: Hatálybalépés
Jelen Általános Szerződési Feltételek 2015. július 01. napjától hatályosak. A Szolgáltatás eltérő közlésig pilot üzemmódban, részlegesen, illetve korlátozott tartalomban érhető el, a Szolgáltató ebben az időszakban a hibás vagy hiányos teljesítésért felelősségét kizárja.
Műszaki Feltételek
A szolgáltatás eléréséhez használható eszközök:
A szolgáltatás számítógépen (PC/Mac), android, iOS operációs rendszerű mobileszközökön (mobiltelefon, tablet) és Samsung Smart TV-n vehető igénybe. A lekérhető műsorszámok kölcsönzése a Szolgáltató webcímén (a továbbiakban portál), Samsung Smart TV-n és android mobil eszközökön a APPLIKÁCIÓVAL (alkalmazással) lehetséges, míg iOS mobiltelefonos alkalmazásokban csak a portálon előzetesen kikölcsönzött tartalmak lejátszása biztosított. Felnőtt tartalmak lejátszására csak a portálon van lehetőség, a mobilalkalmazásokban és Samsung Smart TV-n történő lejátszás nem engedélyezett.
A szolgáltatás használatához szükséges szoftver és hardver eszközök:
A Szolgáltatás tartalmak HTTP Live Streaming (HLS) protokollon keresztül adaptív bitrátával kerülnek lejátszásra.
A Szolgáltatás SD tartalmak lejátszásának minimum feltételei Windows operációs rendszerű számítógépen:
Operációs rendszer:
Microsoft Windows Vista Service Pack 1+ (32 és 64 bites verzió)
Microsoft Windows 7 (32 és 64 bites verzió)
Processzor (CPU):
Intel Pentium 4 vagy újabb (1.6+ GHz)
AMD Sempron 2800+ vagy újabb (1.6+ GHz)
Memória (RAM): minimum 1 GB
Videokártya: DirectX 9 kezelésére képes videokártya (minimum 64 MB grafikus memória)
Minimum felbontás: 800 x 600 pixel
Javasolt böngészők:
Internet Explorer 9.0 vagy újabb
Mozilla Firefox 18.0 vagy újabb verzió
Chrome 22.0 vagy újabb verzió
Windows 64 bites operációs rendszeren futó natív 64 bites böngésző nem támogatott. Internet Explorer alatt lejátszás problémák fordulhatnak elő.
Opera és Safari (pc-s környezetben) nem támogatott.
A tartalmak lejátszásának minimum feltételei Mac operációs rendszerű számítógépen:
Operációs rendszer: Mac OS X 10.5 vagy újabb verzió
Processzor (CPU): Intel i386 alapú Mac
iMac
MacBook
MacBook Pro
Mac Mini
MacBook Air
Támogatott böngészők:
Safari 6.0 vagy újabb verzió
Chrome 22.0 vagy újabb verzió
Firefox 18.0 vagy újabb verzió
Opera nem támogatott.
Otthoni TV alkalmazás használata mobileszközökön:
iOS 6.0 vagy újabb verzió (készüléktípus: legalább iPhone 4 és az annál újabb készülékek; minden iPad készülék)
Android - 2.2 vagy újabb verzió
Windows Phone 8 készülék vagy újabb verzió
OTThoni TV alkalmazás használata Set Top Boksz (STB) eszközökön:
A szolgáltatás STB (Set Top Box) készüléken történő használatához az alábbi felsorolásban szereplő és megfelelő firmware verzió és készülék szükséges. A Szolgáltatás alkalmazás letöltése és telepítése szükséges a www.otthinitv.hu weboldaláról, vagy az STB store ból.
MAG 250
ROKU
ENTONE
ANDROIS operációs rendszerű STB
CROMECAST
CSATORNAKIOSZTÁS
Programcsomag:
- M1 HD
- M2 HD*
- Duna HD*
- M4 Sport HD*
- Duna World HD
- M3
- Bonum TV
- Echo TV
- Fishing & Hunting
- Fix TV
- Galaxy TV
- Konyha TV
- Life Network
- Ozone Network
- Sláger TV
- Story4
- Story5
M2 HD (Europa) változat: az Eutelsat 9A műhold lefedettségi területe az alábbi tételes fehér- és feketelista szerint *
Duna HD (Europa) változat: az Eutelsat 9A műhold lefedettségi területe az alábbi tételes fehér- és feketelista szerint *
M4 Sport HD (Europa) változat: az Eutelsat 9A műhold lefedettségi területe az alábbi tételes fehér- és feketelista szerint *
* fehérlista: az EU és EGT országai, Európa miniállamai (pl. Vatikán, Andorra, San Marino, Monaco…), az EU országok műhold által lefedett területei (pl. Azori-szigetek, Madeira, Mallorca, Kanári-szigetek), továbbá az Eutelsat 9A műhold lefedettségi területén (40 dBW EIRP kontúron) belül eső egyéb országok. Terjeszthető még a műsor Marokkó, Algéria, Tunézia, Líbia, Egyipton, Jordánia, Izrael, Palesztína, Libanon, Szíria, Törökország és a Ciprusi Török Köztársaság, Jugoszlávia utódállamai, Albánia, a Szovjetunió utódállamai, Oroszország esetén annak európai területe, Afganisztán, Irán, Irak, az öbölmenti országok és Szaud-Arábia területén.
* feketelista, azaz ahol az említett műsorok IPTV-n nem terjeszthető: azon országok, amelyek a 40 dBW-os kontúr által csak érintettek, nem tartoznak bele a terjesztési területbe, így India, Pakisztán, Omán, Jemen, Szudán, Nyugat-Szahara, Grönland, Kína, valamint az EU országok tengeren túli területein, megyéiben. ( pl. Francia Guayana, Holland Antillák, Reunion, Brit-Virgin-szigetek, Francia Polinézia… Oroszország ázsiai területe).
A műhold lefedettségi térképe:
http://www.eutelsat.com/en/satellites/the-fleet/EUTELSAT-9A-downlink-coverage.html
A változtatás jogát fenntartjuk!
Igénybe vehető csomagok listaárai
Igénybe vehető programcsomagok listaárai |
|||||
Földrajzilag függő kiosztással és műsorfolyammal |
|||||
Előfizetési díj (bruttó) |
|||||
Programcsomag |
USD |
EUR |
|||
periódus egysége (nap) |
14 TV csatorna |
||||
30 |
nap |
12,99 USD |
11,69 EUR |
||
60 |
nap |
25,98 USD |
23,38 EUR |
||
90 |
nap |
38,97 USD |
35,07 EUR |
||
180 |
nap |
77,94 USD |
70,15 EUR |
||
***
A szolgáltatásra történő előfizetéssel az alábbi élő tévéadásokat tekintheted mobiltelefonodon, táblagépeden, vagy notebookodon, a nap 24 órájában. Az egyes csatornákra vonatkozó esetleges korlátozásokról a Gyakran Ismételt Kérdések menüpontban olvashatsz.
01:00 - 01:00 Közszolgálati
01:00 - 01:00 Közszolgálati
01:00 - 01:00 Közszolgálati
01:00 - 01:00 Sport
01:00 - 01:00 Közszolgálati
01:00 - 01:00 Közszolgálati
01:00 - 01:00 Hírműsor
01:00 - 01:00 Zene
01:00 - 01:00 Életmód
01:00 - 01:00 Életmód
01:00 - 01:00 Gyermek
01:00 - 01:00 Sport
01:00 - 01:00 Szórakoztató
01:00 - 01:00 Film
01:00 - 01:00 Életmód
01:00 - 01:00 Ismeretterjesztő
01:00 - 01:00 Zene
01:00 - 01:00 Szórakoztató
01:00 - 01:00 Szórakoztató
01:00 - 01:00 Városi televíziók
A műsorújság segítségével a szolgáltatásunkban található televízió csatornák időrendbeli műsorait tekintheted meg, rövid összefoglalókat olvashatsz róluk.
00.00
00.30
01.00
01.30
02.00
02.30
03.00
03.30
04.00
04.30
05.00
05.30
06.00
06.30
07.00
07.30
08.00
08.30
09.00
09.30
10.00
10.30
11.00
11.30
12.00
12.30
13.00
13.30
14.00
14.30
15.00
15.30
16.00
16.30
17.00
17.30
18.00
18.30
19.00
19.30
20.00
20.30
21.00
21.30
22.00
22.30
23.00
23.30
Világhíradó
23:30 - 00:02
Záróhíradó
00:02 - 00:12
Időjárás-jelentés
00:12 - 00:20
Ma éjszaka
00:20 - 01:05
Ma éjszaka
01:05 - 02:00
Ma éjszaka
02:00 - 03:00
Ma éjszaka
03:00 - 04:00
Ma éjszaka
04:00 - 05:00
Ma éjszaka
05:00 - 06:00
Híradó
06:00 - 06:30
Nemzeti Sporthíradó
06:30 - 06:38
Időjárás-jelentés
06:38 - 06:45
Világhíradó
06:45 - 07:00
Híradó
07:00 - 07:15
Nemzeti Sporthíradó
07:15 - 07:20
Időjárás-jelentés
07:20 - 07:30
Hírek
07:30 - 07:33
Ma reggel
07:33 - 08:00
Híradó
08:00 - 08:10
Nemzeti Sporthíradó
08:10 - 08:15
Időjárás-jelentés
08:15 - 08:20
Ma reggel
08:20 - 08:30
Hírek
08:30 - 08:33
Ma reggel
08:33 - 09:00
Híradó
09:00 - 09:20
Időjárás-jelentés
09:20 - 09:22
Ma délelőtt
09:22 - 09:30
Hírek
09:30 - 09:33
Ma délelőtt
09:33 - 10:00
Híradó
10:00 - 10:15
Nemzeti Sporthíradó
10:15 - 10:20
Időjárás-jelentés
10:20 - 10:22
Ma délelőtt
10:22 - 10:30
Hírek
10:30 - 10:33
Unió27
10:33 - 10:50
Ma délelőtt
10:50 - 10:52
Unió27
10:52 - 11:00
Híradó
11:00 - 11:20
Időjárás-jelentés
11:20 - 11:22
Ma délelőtt
11:22 - 11:30
Hírek
11:30 - 11:33
Élő egyház
11:33 - 11:50
Ma délelőtt
11:50 - 11:52
Élő egyház
11:52 - 12:01
Híradó
12:01 - 12:38
Nemzeti Sporthíradó
12:38 - 12:45
Időjárás-jelentés
12:45 - 12:50
Ma délután
12:50 - 13:00
Híradó
13:00 - 13:20
Időjárás-jelentés
13:20 - 13:22
Ma délután
13:22 - 13:30
Hírek
13:30 - 13:33
Ma délután
13:33 - 14:00
Híradó
14:00 - 14:20
Időjárás-jelentés
14:20 - 14:22
Ma délután
14:22 - 14:30
Hírek
14:30 - 14:33
Esély
14:33 - 14:52
Ma délután
14:52 - 15:00
Híradó
15:00 - 15:20
Időjárás-jelentés
15:20 - 15:22
Ma délután
15:22 - 15:30
Hírek
15:30 - 15:33
Unió27
15:33 - 15:50
Ma délután
15:50 - 15:52
Unió27
15:52 - 16:00
Híradó
16:00 - 16:15
Időjárás-jelentés
16:15 - 16:20
Ma délután
16:20 - 16:30
MEGNÉZEM
Hírek
16:30 - 16:33
Kék bolygó
16:33 - 16:50
Ma délután
16:50 - 16:52
Kék bolygó
16:52 - 17:00
Híradó
17:00 - 17:20
Időjárás-jelentés
17:20 - 17:22
Ma délután
17:22 - 17:30
Hírek
17:30 - 17:33
Ma este
17:33 - 17:45
Agenda
17:45 - 18:00
Híradó
18:00 - 18:29
Nemzeti Sporthíradó
18:29 - 18:35
Időjárás-jelentés
18:35 - 18:45
Ma este
18:45 - 19:00
Hírek
19:00 - 19:03
Ma este
19:03 - 19:30
Híradó
19:30 - 20:20
Nemzeti Sporthíradó
20:20 - 20:25
Időjárás-jelentés
20:25 - 20:35
48 perc
20:35 - 21:00
Híradó
21:00 - 21:03
48 perc
21:03 - 21:30
Világhíradó
21:30 - 22:00
Híradó
22:00 - 22:20
Nemzeti Sporthíradó
22:20 - 22:30
Időjárás-jelentés
22:30 - 22:40
Ma éjjel
22:40 - 23:00
Híradó
23:00 - 23:15
Angol nyelvű hírek
23:15 - 23:19
Német nyelvű hírek
23:19 - 23:23
Orosz nyelvű hírek
23:23 - 23:26
Kínai nyelvű hírek
23:26 - 23:30
Világhíradó
23:30 - 00:02
A38 Archív
23:40 - 00:40
A38 BESZTOF
00:40 - 01:35
Friss
01:35 - 02:05
Akusztik
02:05 - 03:05
A38 Hajó Színpadán
03:05 - 04:00
Akusztik
04:00 - 05:00
Sebaj Tóbiás I.
05:00 - 05:05
Frakk, a macskák réme II.
05:05 - 05:10
Szuperhős-képző
05:10 - 05:15
Vízipók-Csodapók III.
05:15 - 05:20
A kockásfülű nyúl II.
05:20 - 05:30
Franklin
05:30 - 05:50
Louie - Nyuszi és a varázsecset
05:50 - 06:00
Noddy, a mesterdetektív II.
06:00 - 06:15
Manó Benő és Lili hercegnő apró királysága
06:15 - 06:25
Manó Benő és Lili hercegnő apró királysága
06:25 - 06:35
Bing II.
06:35 - 06:45
Super Wings - A szárnyalók
06:45 - 06:55
Irány a színpad!
06:55 - 07:05
Pán Péter legújabb kalandjai I.
07:05 - 07:30
Alvin és a mókusok II.
07:30 - 07:45
Alvin és a mókusok II.
07:45 - 07:55
Alvin és a mókusok II.
07:55 - 08:10
Nils Holgersson csodálatos utazása
08:10 - 08:20
Nils Holgersson csodálatos utazása
08:20 - 08:35
Heidi II.
08:35 - 09:00
Geronimo Stilton I.
09:00 - 09:25
A Szuper-brigád
09:25 - 09:40
Maja, a méhecske
09:40 - 09:50
Maja, a méhecske
09:50 - 10:05
Ricky Zoom - Robogj, Ricky!
10:05 - 10:20
Dzsungelbanda - Mentés indul!
10:20 - 10:30
Polly Pocket
10:30 - 10:45
Sebaj Tóbiás I.
10:45 - 10:50
Frakk, a macskák réme II.
10:50 - 10:55
Stop! Közlekedj okosan!
10:55 - 11:00
Vízipók-Csodapók III.
11:00 - 11:10
A kockásfülű nyúl II.
11:10 - 11:20
Világ-mesék
11:20 - 11:25
A kis pingvin kalandjai
11:25 - 11:30
Breki, a világjáró
11:30 - 11:45
Bobby és Bill II.
11:45 - 11:55
Gortimer Gibbon nem hétköznapi kalandjai II.
11:55 - 12:20
Pat, a kutya
12:20 - 12:25
Vic, a viking
12:25 - 12:35
Vic, a viking
12:35 - 12:45
Szómiszó
12:45 - 12:50
M2 matricák - Triangulum
12:50 - 12:55
Bogyó és Babóca I.
12:55 - 13:05
Lassie II.
13:05 - 13:25
Sissi hercegnő kalandjai III.
13:25 - 13:40
Sissi hercegnő kalandjai III.
13:40 - 13:55
Szőrmókok - a legjobb ovis barátaid 2
13:55 - 14:05
Postás Pat III.-V.
14:05 - 14:20
Limb-lomb, a kincses sziget I.
14:20 - 14:40
Bob, a mester XIX.
14:40 - 14:55
Zoom, a fehér delfin II.
14:55 - 15:05
Zoom, a fehér delfin II.
15:05 - 15:20
Lassie II.
15:20 - 15:45
Gyerekversek
15:45 - 15:49
Hetedhét kaland
15:49 - 16:00
Puskás Öcsi és barátai I./9.
16:00 - 16:05
A dzsungel könyve II.
16:05 - 16:15
A dzsungel könyve II.
16:15 - 16:30
MEGNÉZEM
Heidi II.
16:30 - 16:55
Nefertin kalandjai a fáraók földjén
16:55 - 17:05
Nefertin kalandjai a fáraók földjén
17:05 - 17:20
Geronimo Stilton I.
17:20 - 17:40
Ricky Zoom II.
17:40 - 17:55
Kalózka és Kapitány kalandjai II.
17:55 - 18:05
Paddington kalandjai I.
18:05 - 18:15
Paddington kalandjai I.
18:15 - 18:30
Ütemmutató
18:30 - 18:34
Rozmaring pillanatok
18:34 - 18:35
Sissi hercegnő kalandjai III.
18:35 - 18:45
Sissi hercegnő kalandjai III.
18:45 - 19:00
Alvin és a mókusok II.
19:00 - 19:15
Alvin és a mókusok II.
19:15 - 19:25
Alvin és a mókusok II.
19:25 - 19:40
Edmond és Lucy I.
19:40 - 19:50
Hetedhét kaland
19:50 - 20:10
Friss
20:10 - 20:40
Adom a dalod
20:40 - 21:20
Kulisszák mögött - az A38 hajón
21:20 - 22:15
Akvárium Stage Pass
22:15 - 23:10
Stiló
23:10 - 23:45
Akusztik
23:45 - 00:50
Könyvesbolt a tengerparton
23:00 - 00:55
Magyar nők
00:55 - 01:25
Isztambuli menyasszony I./16.
01:25 - 02:15
Agatha Raisin IV./1.
02:15 - 03:05
Noé barátai
03:05 - 03:35
Magyar Krónika
03:35 - 04:00
Ridikül
04:00 - 05:00
Család-barát
05:00 - 05:57
Himnusz
05:57 - 05:59
Mindennapi
05:59 - 06:00
Híradó
06:00 - 06:30
Nemzeti Sporthíradó
06:30 - 06:35
Időjárás-jelentés
06:35 - 06:45
Álmok álmodói
06:45 - 06:50
Slovenski Utrinki
06:50 - 07:15
Kvartett
07:15 - 07:40
Magyar nők
07:40 - 08:05
Önök kérték!
08:05 - 08:35
Család-barát beharangozó
08:35 - 08:40
A természetes élőhelyek megóvásának új útjai
08:40 - 09:30
Család-barát
09:30 - 10:00
Egy Perc Híradó
10:00 - 10:01
Időjárás-jelentés
10:01 - 10:02
Mavi szerelme I./109.
10:02 - 10:55
Család-barát
10:55 - 11:55
Petőfi 200 - Vers mindenkinek
11:55 - 12:00
Déli harangszó
12:00 - 12:01
Híradó
12:01 - 12:35
Nemzeti Sporthíradó
12:35 - 12:45
Időjárás-jelentés
12:45 - 12:55
Álmok álmodói
12:55 - 13:00
Hölgyek paradicsoma III./104.
13:00 - 13:45
Almárium
13:45 - 14:25
A világ egy terített asztal
14:25 - 14:51
Almárium
14:51 - 15:39
Egy Perc Híradó
15:39 - 15:40
Időjárás-jelentés
15:40 - 15:42
Önök kérték!
15:42 - 16:05
Ridikül
16:05 - 16:55
MEGNÉZEM
Almárium
16:55 - 17:25
SzerencsePerc
17:25 - 17:26
Ízőrzők - Takarékos konyha 6.
17:26 - 18:00
Híradó
18:00 - 18:25
Nemzeti Sporthíradó
18:25 - 18:35
Időjárás-jelentés
18:35 - 18:45
Álmok álmodói
18:45 - 18:50
Mavi szerelme I./110.
18:50 - 19:45
Mindennapi
19:45 - 19:55
Don Matteo IX./23.
19:55 - 20:55
Bagi-Nacsa Orfeuma
20:55 - 21:55
Ne zavarjatok!
21:55 - 23:13
Keno
23:13 - 23:15
Időjárás-jelentés
23:15 - 23:20
Öt kontinens
23:20 - 23:55
Isztambuli menyasszony I./17.
23:55 - 00:50
UEFA Bajnokok Ligája magazin
23:35 - 00:05
Labdarúgás
00:05 - 02:25
Öttusa
02:25 - 02:55
Forma 3 - Főfutam
02:55 - 03:50
Forma 2 - Főfutam
03:50 - 05:10
Boxutca
05:10 - 05:35
Labdarúgás
05:35 - 07:35
Nemzeti Sporthíradó
07:35 - 07:45
Kézilabda
07:45 - 09:30
UEFA Bajnokok Ligája magazin
09:30 - 10:00
Labdarúgás
10:00 - 12:10
Hajime
12:10 - 12:40
Strandkézilabda
12:40 - 13:00
Nemzeti Sporthíradó
13:00 - 13:15
Labdarúgás
13:15 - 16:10
Vízilabda magazin
16:10 - 16:25
Pecatúra
16:25 - 17:00
MEGNÉZEM
Nemzeti Sporthíradó
17:00 - 17:10
Labdarúgás
17:10 - 19:30
Labdarúgás
19:30 - 21:35
Nemzeti Sporthíradó
21:35 - 21:45
Sportlövészet
21:45 - 22:00
UEFA Európa-liga és Európa Konferencia Liga magazin
22:00 - 23:00
Labdarúgás
23:00 - 01:00
Miután elmentél
22:50 - 00:50
Agenda
00:50 - 01:10
Librettó Extra
01:10 - 02:20
A Nagyok
02:20 - 02:50
Ez itt a kérdés
02:50 - 03:40
Szép hazánk, Magyarország!
03:40 - 03:45
Hosszú vágta
03:45 - 05:15
Nekem ne lenne hazám? Egy operatőr honismereti sorozata
05:15 - 05:30
Ön is tudja? - műveltségi vetélkedő
05:30 - 06:00
Librettó Extra
06:00 - 07:10
Fülszöveg
07:10 - 07:40
Agenda
07:40 - 07:55
Ez itt a kérdés
07:55 - 08:55
A szabadság rabságában - Portréfilm Holesch Dénes festőművészről
08:55 - 09:50
Szép hazánk, Magyarország!
09:50 - 09:55
Koronás sas II./160.
09:55 - 10:25
Koronás sas II./161.
10:25 - 10:55
Tengerparti városok
10:55 - 11:45
Egy nap a keleti hosszúság 15. fok mentén
11:45 - 12:45
Legendás autók
12:45 - 13:10
Legendás autók
13:10 - 13:40
Szép hazánk, Magyarország!
13:40 - 13:50
Uramisten
13:50 - 15:25
Magyar nők
15:25 - 15:55
Fülszöveg
15:55 - 16:20
Édes anyanyelvünk
16:20 - 16:25
Koronás sas II./162.
16:25 - 16:55
MEGNÉZEM
Koronás sas II./163.
16:55 - 17:30
Ön is tudja? - műveltségi vetélkedő
17:30 - 17:55
Petőfi 200 - Vers mindenkinek
17:55 - 18:00
Librettó
18:00 - 18:45
Agenda
18:45 - 19:00
Diótörők - Mesék a mókusfélék világából
19:00 - 19:50
Petőfi nyomában - a költő visszatér
19:50 - 20:00
Ez itt a kérdés
20:00 - 21:00
Sztankay mozija
21:00 - 21:10
Csontváry
21:10 - 23:05
Csók, Anyu!
23:05 - 00:55
Szívzűr
22:35 - 00:05
Hagyaték
00:05 - 00:35
Vers mindenkinek
00:35 - 00:38
Hetedhét kaland
00:38 - 00:45
M2 matricák - Igaz vagy hamis
00:45 - 00:50
M2 matricák - Igaz vagy hamis
00:50 - 00:55
Himnusz
00:55 - 01:00
Híradó
01:00 - 01:15
Időjárás-jelentés
01:15 - 01:20
Angol nyelvű hírek
01:20 - 01:30
Mága Zoltán koncert 2019./1.
01:30 - 02:20
Éjszaka
02:20 - 03:50
Magyar Elsők
03:50 - 04:05
Ridikül
04:05 - 05:00
Híradó
05:00 - 05:15
Időjárás-jelentés
05:15 - 05:17
Angol nyelvű hírek
05:17 - 05:20
Német nyelvű hírek
05:20 - 05:23
Orosz nyelvű hírek
05:23 - 05:25
Kínai nyelvű hírek
05:25 - 05:30
Édes anyanyelvünk
05:30 - 05:35
Itthon vagy!
05:35 - 05:55
Novum
05:55 - 06:25
Summa
06:25 - 06:45
Világ
06:45 - 07:05
Mindennapi
07:05 - 07:10
Időjárás-jelentés
07:10 - 07:15
Almárium
07:15 - 08:05
Élő népzene
08:05 - 08:35
Élő népzene
08:35 - 09:05
Jó ebédhez szól a nóta
09:05 - 09:30
Jó ebédhez szól a nóta
09:30 - 10:05
Itthon vagy!
10:05 - 10:30
Vers mindenkinek
10:30 - 10:34
Önkéntesek
10:34 - 11:00
Világ-Vallás
11:00 - 11:15
Örvényben 4.
11:15 - 11:35
Január
11:35 - 13:00
Híradó
13:00 - 13:20
Időjárás-jelentés
13:20 - 13:25
Slovenski Utrinki
13:25 - 13:50
Kvartett
13:50 - 14:20
Kék bolygó
14:20 - 14:45
Noé barátai
14:45 - 15:20
Szerelmes földrajz
15:20 - 15:50
Erdei utakon - Reviczky Gáborral 43.
15:50 - 16:25
Család-barát
16:25 - 17:20
MEGNÉZEM
Időjárás-jelentés
17:20 - 17:30
Hogy volt?!
17:30 - 18:30
Önök kérték!
18:30 - 19:00
Jó ebédhez szól a nóta
19:00 - 19:25
Jó ebédhez szól a nóta
19:25 - 20:00
Szenes Iván Emlékkoncert 2019
20:00 - 21:00
Egy Perc Híradó
21:00 - 21:01
Időjárás-jelentés
21:01 - 21:04
A NAGYOK
21:04 - 21:35
Álmok álmodói
21:35 - 21:40
Ridikül
21:40 - 22:35
Velünk élő Trianon - Egy majdnem betiltott filmsorozat 13.
22:35 - 23:30
Szerelmes földrajz
23:30 - 00:05
Radar
00:00 - 01:00
Hazahúzó
01:00 - 02:00
Televíziós vásárlási műsorablak
02:00 - 03:00
Vetítő: Hitvallók és ügynökök - Az igazság szabaddá tesz... 1.
03:00 - 03:30
Vetítő: Hitvallók és ügynökök - Az igazság szabaddá tesz... 2.
03:30 - 04:00
Vezércikk - Olvasunk a sorok között
04:00 - 04:40
Háború Ukrajnában
04:40 - 05:30
Napi aktuális
05:30 - 06:50
Napindító
06:50 - 07:00
Híradó
07:00 - 08:00
Napindító
08:00 - 09:30
Napindító
09:30 - 10:00
Televíziós vásárlási műsorablak
10:00 - 11:00
Vetítő: Brassai Sámuel az unitárius polihisztor
11:00 - 11:30
Vetítő: Egy asszonyi hajszál
11:30 - 12:00
Híradó
12:00 - 13:00
Háború Ukrajnában
13:00 - 14:00
Vezércikk - Olvasunk a sorok között
14:00 - 15:00
Híradó
15:00 - 15:30
Paláver
15:30 - 17:00
MEGNÉZEM
Híradó
17:00 - 17:30
Radar
17:30 - 18:30
Híradó
18:30 - 19:20
Napi aktuális
19:20 - 21:10
Vezércikk - Olvasunk a sorok között
21:10 - 22:15
Híradó
22:15 - 23:10
Napi aktuális
23:10 - 00:00
Délelőtt
22:00 - 00:30
Vatikáni Rádió magyar műsora
00:30 - 00:50
Napi gondolatok az evangéliumról
00:50 - 01:00
Médiamissziós műsor
01:00 - 02:00
Angelica anya tanítása
02:00 - 03:00
Venite Adoremus, Szentségimádás
03:00 - 04:00
Bábel Balázs érsek hittanórája
04:00 - 05:00
Vatikáni Rádió magyar műsora
05:00 - 05:20
Napi gondolatok az evangéliumról
05:20 - 05:30
Barsi Balázs atya vasárnapi homíliája
05:30 - 06:00
Angelica anya tanítása
06:00 - 06:55
Üzenetrögzítő - 06 1 808 9807
06:55 - 07:00
Szentmise
07:00 - 07:35
Úrangyala - Ferenc pápa imádsága
07:35 - 08:00
Vatikáni Rádió magyar műsora
08:00 - 08:30
Szentmise
08:30 - 09:10
Délelőtt
09:10 - 11:30
A konyha angyala
11:30 - 12:00
Úrangyala
12:00 - 12:05
Szentmise
12:05 - 12:40
Médiamissziós műsor
12:40 - 13:40
Vatikáni Rádió magyar műsora
13:40 - 14:00
EWTN Daily Mass
14:00 - 15:00
Az Isteni Irgalmasság rózsafüzére
15:00 - 15:25
A nap verse
15:25 - 15:30
Audiencia - Ferenc pápa tanítása
15:30 - 15:50
Időjárás előrejelzés
15:50 - 15:55
Üzenetrögzítő - 06 1 808 9807
15:55 - 16:00
Rosarium
16:00 - 16:30
MEGNÉZEM
Napi gondolatok az evangéliumról
16:30 - 16:40
Venite Adoremus, Szentségimádás
16:40 - 17:00
Szentmise
17:00 - 18:00
A Szent István Televízió műsora
18:00 - 19:00
Rome Reports - Vatikáni híradó
19:00 - 19:30
EWTN hírnök
19:30 - 20:00
Szentmise
20:00 - 20:35
Szeretve szeretni - Mészáros Domonkos atya tanítása
20:35 - 21:00
Apel
21:00 - 21:30
Lélekben és igazságban - tanúságtevő műsor
21:30 - 22:00
Szentségimádás
22:00 - 23:00
Audiencia - Ferenc pápa tanítása
23:00 - 00:30
Hírös Yacht harcsafogó verseny
00:00 - 00:30
Energofish Magazin 79. rész
00:30 - 01:00
Dudi Bait
01:00 - 01:30
CarpZoom
01:30 - 02:00
Macedónia Ilyoval
02:00 - 02:30
Siketfajdvadászat a Rodope-hegységben 1. rész
02:30 - 03:00
Siketfajdvadászat a Rodope-hegységben 1. rész
03:00 - 03:30
Big Coast 11. évad 9. rész
03:30 - 04:00
Fókuszban a horgászat
04:00 - 04:30
Rapala
04:30 - 05:00
Egy a természettel
05:00 - 05:30
Egy a természettel
05:30 - 06:00
Egy a természettel
06:00 - 06:30
F&H Events
06:30 - 07:00
F&H Events
07:00 - 07:30
Delphin
07:30 - 08:00
Fishmine
08:00 - 08:30
Vízvonalban
08:30 - 09:00
Fogas fogás
09:00 - 09:30
Pontyhorgászat a Bait Bait csapatával
09:30 - 10:00
Levelek
10:00 - 10:30
Delphin
10:30 - 11:00
Fókuszban a horgászat
11:00 - 11:30
V. Halcatraz
11:30 - 12:00
Hírős Yacht
12:00 - 12:30
Energofish Magazin 79. rész
12:30 - 13:00
Dudi Bait
13:00 - 13:30
CarpZoom
13:30 - 14:00
Macedónia Ilyoval
14:00 - 14:30
Siketfajdvadászat a Rodope-hegységben 1. rész
14:30 - 15:00
Siketfajdvadászat a Rodope-hegységben 1. rész
15:00 - 15:30
Gyékényesi óriások 1.rész
15:30 - 16:00
Gyékényesi óriások 2.rész
16:00 - 16:30
MEGNÉZEM
EFTTEX 2023
16:30 - 17:00
Fogas fogás
17:00 - 17:30
Vízvonalban
17:30 - 18:00
Feedermánia
18:00 - 18:30
Hajba Balázs
18:30 - 19:00
Blaumann Ödön
19:00 - 19:30
Fishmine
19:30 - 20:00
Horgásztestvérek
20:00 - 20:30
Halimádók konyhája
20:30 - 21:00
Horgászat Bakó Péterrel a Zoltán tavon
21:00 - 21:30
Vadászláz
21:30 - 22:00
A zsákmány nyomában
22:00 - 22:30
Vadászláz
22:30 - 23:00
Big Coast 11. évad 8. rész
23:00 - 23:30
Párbaj
23:30 - 00:00
Műsorszünet
00:00 - 08:00
Restart
08:00 - 09:05
Enigma
09:05 - 10:05
Bóta Café
10:05 - 11:05
Zöldövezet
11:05 - 11:30
Generációink
11:30 - 12:00
Oxigén
12:00 - 12:30
Egy nap a világ
12:30 - 13:00
Restart
13:00 - 14:05
SzemeSZTEr
14:05 - 14:45
Gázfröccs
14:45 - 15:10
Sztárportré
15:10 - 15:40
Hegyalja körkép
15:40 - 16:10
Hegyalja Panoráma
16:10 - 16:40
MEGNÉZEM
Foci és sport
16:40 - 17:10
Sporttárs
17:10 - 17:50
A Doktor
17:50 - 18:05
Világjáró Nagypapa
18:05 - 18:15
Honvéd7
18:15 - 18:25
Restart
18:25 - 19:30
Enigma Extra
19:30 - 20:30
Elhallgatott történelem
20:30 - 21:05
Vállalkozások és Vásárlók
21:05 - 21:35
Autósport és Formula Magazin
21:35 - 22:05
Ámor
22:05 - 22:35
Bóta Café (Válogatás)
22:35 - 22:55
Épí-tech
22:55 - 23:25
Mobilítás
23:25 - 00:00
Shetland II./6.
23:00 - 00:20
Shetland III./1.
00:20 - 01:45
Harry Bosch - A nyomozó VI./6.
01:45 - 02:30
Harry Bosch - A nyomozó VI./7.
02:30 - 03:20
Sherlock és Watson I./20.
03:20 - 05:40
Murdoch nyomozó rejtélyei VIII./13.
05:40 - 06:40
Murdoch nyomozó rejtélyei VIII./14.
06:40 - 07:40
Poirot - Poirot karácsonya
07:40 - 09:50
Sherlock Holmes 16.
09:50 - 10:55
Sherlock Holmes 17.
10:55 - 12:00
Vera - A megszállott nyomozó XI./4.
12:00 - 13:55
Kisvárosi gyilkosságok XIX./2.
13:55 - 15:55
Vera - A megszállott nyomozó XI./5.
15:55 - 17:50
MEGNÉZEM
Sherlock és Watson I./21.
17:50 - 18:50
Poirot - Poirot karácsonya
18:50 - 21:00
Kisvárosi gyilkosságok XIII./6.
21:00 - 23:00
Shetland III./1.
23:00 - 00:20
Columbo 35.
23:00 - 00:30
Columbo 57.
00:30 - 02:45
Építészet XXI 2.
02:45 - 03:10
Építészet XXI 3.
03:10 - 03:35
Élő örökség 66.
03:35 - 04:00
Teleproshop 95.
04:00 - 05:00
Mediashop 128.
05:00 - 06:00
Vacsorakirály 57.
06:00 - 07:00
Vacsorakirály 58.
07:00 - 08:00
Egészség Áruház 24.
08:00 - 08:30
Mediashop 108.
08:30 - 12:30
Raktárvadászok IX./6.
12:30 - 13:00
Vacsorakirály 24.
13:00 - 14:00
Columbo 61.
14:00 - 16:00
Columbo 41.
16:00 - 17:30
MEGNÉZEM
Raktárvadászok X./10.
17:30 - 18:00
Raktárvadászok X./11.
18:00 - 18:30
Raktárvadászok X./12.
18:30 - 19:00
Édes kis hazugság I./69.
19:00 - 20:00
Édes kis hazugság I./70.
20:00 - 21:00
Összezárva Hajdú Péterrel I./10.
21:00 - 23:00
Columbo 38.
23:00 - 00:30
Hogyan készül? Megmutatjuk! I./13.
00:00 - 00:30
Hogyan készül? Megmutatjuk! I./14.
00:30 - 01:00
Hogyan készül? Megmutatjuk! I./15.
01:00 - 01:30
Hogyan készül? Megmutatjuk! I./16.
01:30 - 02:00
Garázs 67.
02:00 - 02:20
Garázs 68.
02:20 - 02:45
SportVerda Electric I./34.
02:45 - 03:30
SportVerda Electric I./35.
03:30 - 04:15
Hogyan készül? Megmutatjuk! I./2.
04:15 - 04:35
Hogyan készül? Megmutatjuk! I./3.
04:35 - 05:00
Garázs 49.
05:00 - 05:20
Garázs 50.
05:20 - 05:40
Garázs 51.
05:40 - 06:00
Zálogkirályok X./8.
06:00 - 06:30
Zálogkirályok X./9.
06:30 - 07:00
Zálogkirályok X./10.
07:00 - 07:30
Raktárvadászok X./16.
07:30 - 08:00
Raktárvadászok X./17.
08:00 - 08:30
Raktárvadászok 10 b./1.
08:30 - 09:00
Mediashop 127.
09:00 - 12:00
Hogyan készül? Megmutatjuk! I./32.
12:00 - 12:30
Hogyan készül? Megmutatjuk! I./33.
12:30 - 13:00
Raktárvadászok III./2.
13:00 - 13:30
Raktárvadászok III./3.
13:30 - 14:00
Texasi raktárvadászok V./3.
14:00 - 14:30
Texasi raktárvadászok V./4.
14:30 - 15:00
Zálogcsillagok VII./9.
15:00 - 15:30
Zálogcsillagok VII./10.
15:30 - 16:00
Zálogkirályok XIII./6.
16:00 - 16:30
MEGNÉZEM
Zálogkirályok XIII./7.
16:30 - 17:00
Tűzben edzett IV./10.
17:00 - 18:00
Hogyan készül? Megmutatjuk! IV./5.
18:00 - 18:30
Hogyan készül? Megmutatjuk! IV./6.
18:30 - 19:00
Zálogcsillagok VII./11.
19:00 - 19:30
Zálogcsillagok VII./12.
19:30 - 20:00
Zálogkirályok XIII./8.
20:00 - 20:30
Zálogkirályok XIII./9.
20:30 - 21:00
Tűzben edzett IV./11.
21:00 - 22:00
Texasi raktárvadászok V./5.
22:00 - 22:30
Texasi raktárvadászok V./6.
22:30 - 23:00
Raktárvadászok III./4.
23:00 - 23:30
Raktárvadászok III./5.
23:30 - 00:00
Retro TV - A legjobb retro zenék
23:55 - 01:00
Ez ma a sláger
01:00 - 02:00
Retro TV - A legjobb retro zenék
02:00 - 03:00
Retro TV - A legjobb retro zenék
03:00 - 04:00
Nóta TV - Magyar nóták
04:00 - 05:00
Ez ma a sláger
05:00 - 05:55
Reggeli vigadó
05:55 - 06:55
Reggeli vigadó
06:55 - 07:55
Reggeli vigadó
07:55 - 08:55
Reggeli vigadó
08:55 - 09:55
Retro TV - A legjobb retro zenék
09:55 - 10:55
Retro TV - A legjobb retro zenék
10:55 - 12:00
Magyar Sláger
12:00 - 13:00
Ez ma a sláger
13:00 - 14:00
Délutáni vigadó
14:00 - 15:55
Magyar Sláger
15:55 - 16:55
MEGNÉZEM
Ez ma a sláger
16:55 - 17:55
Esti vigadó
17:55 - 18:55
Mi van a hűtődben?
18:55 - 19:55
Esti vigadó
19:55 - 20:55
Esti vigadó
20:55 - 21:55
No Para Karaoke
21:55 - 22:55
Retro TV - A legjobb retro zenék
22:55 - 23:55
Retro TV - A legjobb retro zenék
23:55 - 01:00
Álomhajó 67.
23:00 - 01:00
Hetedik mennyország 177.
01:00 - 02:00
Hetedik mennyország 178.
02:00 - 02:45
Bűbájos boszorkák I./2.
02:45 - 03:30
Bűbájos boszorkák I./3.
03:30 - 04:50
Felújít-lak III./2.
04:50 - 05:50
Rosamunde Pilcher: Egy orvos és három asszony
05:50 - 07:45
Kisvárosi doktor IV./11.
07:45 - 08:55
Inga Lindström: Esküvő Hardingsholmban
08:55 - 10:55
Álomhajó 67.
10:55 - 12:55
Titkok és szerelmek a Garda-tónál 20.
12:55 - 13:55
Rosamunde Pilcher: Szerelemre fel
13:55 - 15:55
Kisvárosi doktor IV./12.
15:55 - 17:05
MEGNÉZEM
Valóságshow - szerelem
17:05 - 19:00
Inga Lindström: A Granlunda örökség
19:00 - 21:00
Románc kifőzve
21:00 - 23:00
Álomhajó 69.
23:00 - 01:00
FBI: Most Wanted III./11.
23:20 - 00:20
FBI: International II./3.
00:20 - 01:20
FBI - New York különleges ügynökei IV./17.
01:20 - 02:10
FBI: Most Wanted III./11.
02:10 - 02:55
Grantchester bűnei II./6.
02:55 - 05:30
MacGyver IV./1.
05:30 - 06:30
MacGyver IV./2.
06:30 - 07:30
Sherlock és Watson I./20.
07:30 - 08:25
Privát kopók V./4.
08:25 - 09:25
Privát kopók V./5.
09:25 - 10:20
Miss Marple: Gyilkosság a paplakban
10:20 - 12:20
Dr. Blake II./7.
12:20 - 13:30
Dr. Blake II./8.
13:30 - 14:45
Doyle és Doyle - Ketten bevetésen II./2.
14:45 - 15:40
Doyle és Doyle - Ketten bevetésen II./3.
15:40 - 16:40
MEGNÉZEM
Miss Marple: Paddington 16:50
16:40 - 18:45
Shetland III./1.
18:45 - 20:00
Shetland III./2.
20:00 - 21:20
FBI: International II./4.
21:20 - 22:20
FBI - New York különleges ügynökei IV./18.
22:20 - 23:20
FBI: Most Wanted III./12.
23:20 - 00:20
heti ajánló
23.hét
Támogatott platformok:
asztali számítógép, laptop, táblagép, okostelefon, Set Top Box, TV okosító eszköz
Kattints ide a részletekért
Töltsd le alkalmazásainkat mobiltelefonodra vagy tabletedre!
Anita
ON
LINE
email: irjalnekunk@otthonitv.hu
Szolgáltatásunkkal kapcsolatos kérdéseidet, észrevételeidet (név, e-mail, telefon megadásával) az alábbi üzenetküldő rendszeren keresztül is eljuttathatod nekünk. Minden információ értékes számunkra és mindent elkövetünk, hogy kérdéseid a legrövidebb időn belül megválaszoljuk.